Így nézett volna ki Steve Jobs szuperjachtja

A jachtok iPodja?

Ha az Apple jachtot gyártana, az nyilván fehér lenne és minimalista, egyszerű vonalai lennének, de irtózatosan drágának látszana, és tudna valami olyan kunsztot, amitől az agyát eldobja Capri, Limassol vagy Monaco kikötőinek oly sokat látott közönsége. Sőt, talán még Charles Simonyi is, a Microsoft korábbi szoftverfejlesztője, a legnagyobb "magyar" hajó tulajdonosa, akinek, mint tudjuk, elképesztően menő luxusjachtja van. Apple jacht persze valószínűleg sosem lesz majd, Steve Jobs viszont tényleg tervezett magának egy nem mindennapi hajót; Walter Isaacson, az infokommunikációs mogul életrajzírója akadt erre az infóra.

A jachtot persze nem az Apple gyártotta volna - ennyire azért még ez a cég sem mindenható -, hanem a nagy múltú holland Feadship, mely többek között már Roman Abramovicsnak is készített egy 86 méteres jachtot, az Ecstasea-t. Az ötlet ráadásul nem is új, a fejlesztés már 2009-ben megindult, a végeredmény pedig valami olyasmi lett volna, mint a Feadship Breathe koncepciója, melyet tavaly mutattak be a Monaco Boat Shown. A rajzok alapján a hajó formája a biomimikrin alapul, tehát a természetből vett vonalakból inspirálódtak a hajó tervezői. A karcsú hajó tényleg minimalista, csak a 12 méter hosszúra tervezett üvegfalak és az üvegtető tűnnek fel, az összkép pedig hipermodern, miközben  - legalábbis hátulról - tényleg van benne valami gyilkos bálna-szerű.

Az információk szerint a jachtba a legmodernebb Apple-technikát építették volna be. Jobsot ismerve a hajónak, mire megépült volna, nyilván már saját személyisége lett volna, egy, az iPhone 4S Sirijéhez hasonló kis HAL 9000, mely előzékeny robothangon kért volna elnézést a dokkban, ha kikötés közben odébblök egy apró halászbárkát. A Feadship amúgy nem kívánta hosszan kommentálni a kiszivárgott információt: „Sokszor építünk hajót iparmágnásoknak, uralkodóknak és más vezetőknek. Érthető módon ügyfeleinknek nagyon fontos a magánszférájuk, ezért következetesen titokban tartjuk megrendelőink személyazonosságát. Nem kívánjuk kommentálni az értesülést” – reagált a vállalat. Ezt értjük, de ha a hír igaz, és a fejlesztés már 2009 óta folyik, kötve hiszem, hogy ne születne meg valamilyen formában a hajó.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr403359007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása