Forbes milliárdosok 2013: kötelező meglepetések és mérges arab herceg

130306forbes3.jpg

Ez a hét úgy látszik a milliárdos listáké. A Hurun Report ügyesen időzítve néhány napja tette közzé saját rangsorát, de az igazi mégiscsak a mostani Forbes összeállítás a világ leggazdagabbjairól, akik legalább 1 milliárd dollárt birtokolnak. Az előző kiadáshoz képest megint csak többen lettek és megint csak több a pénzük, egészen pontosan 1426 burzsuj mintegy 5400 milliárd dollár felett rendelkezik. (Ez a két szám egy évvel korábban még 1226 burzsuj és 4600 milliárd dollár volt.) Az idei érdekességek közé tartozik, hogy egy rejtőzködő spanyol milliárdos is felkerült a dobogóra, és az újság egy arab herceget haragított magára.

A negyedik éve az első helyen álló Carlos Slim (73 milliárd dollár), valamint a most is második Bill Gates (67 milliárd dollár) mögött idén már nem Warren Buffet áll. Az ezredforduló óta mindig a világ leggazdagabb három embere közé tartozó omahai bölcs helyét ugyanis 57 milliárd dollárral a spanyol Amancio Ortega vette át. Az Inditex birodalom valósággal „pénzjegynyomda" volt tavaly, aminek következtében 19,5 milliárd dollárral sikerült egy év alatt növelni a vagyont. (Ezzel mellesleg a legnagyobb gyarapodást elérő milliárdos címet is elvitte.) A több mint száz országban ötezer üzlettel jelen lévő csoport kezében olyan nálunk is ismert márkák vannak, mint a Zara, a Pull & Bear, a Massimo Dutti, a Bershka, vagy éppen a Stradivarius.

130306forbes1a.jpgAmancio Ortega

A vasúti munkás fiaként fényes karriert befutott üzletember nem igazán szereti a nyilvánosságot, interjút szinte soha sem ad soha, és nagyon csendes életet él az Ibériai-félszigeten, a tengerparti La Coruna városában. Hivatalosan ugyan visszavonult az Inditex irányításától, de a közel 60 százalékos részesedésének köszönhetően háttérből állítólag még mindig ő irányít. A vagyonát persze nem csak ez adja, az ingatlanpiacon szintén komoly érdekeltsége van, hiszen a portfoliója ezen részét is mintegy 4 milliárd dollárra becsülik.

A milliárdos klubba egyébként idén 210 új tag érkezett - természetesen voltak kiesők is -, a legtöbb dollármilliárdost pedig még mindig az USA adja, összesen 442 szupergazdagot köszönhet nekik a világ. Ez igen jelentős szám, hiszen Kínából 122 név, míg Oroszországból 110 név van a listán. 

A lista természetesen elégedetleneket is szül. A szaúdi Alwaleed Bin Talal herceg váltig állítja, hogy ő bizony sokkal gazdagabb, és a Forbes által 20 millió dollárral szemben neki bizony közel 30 milliárd dollár a vagyona. Ez utóbbi alapján pedig helyet követelhetne magának az első tízben, miközben a magazin jelenleg a 26. helyre sorolta. A herceg lényegében azzal vádolja az újságot, hogy direkt a közel-keleti milliárdosok számára hátrányos értékelési módszereket alkalmaz, és azon a folyamatos kérések ellenére sem akar változtatni.

20airbus2.jpg

A Forbes ezzel szemben úgy véli, hogy néhány tőzsde esetében bizony érdemes fenntartásokkal fogadni a cégértékeléseket, hiszen a szaúdi vagy a mexikói értékpapírpiacok esetében az árakat – különösen, ha nem túl magas a közkézhányad - könnyedén lehet befolyásolni, és egyébként is inkább konzervatív módon kell megbecsülni a vagyonokat. A kiadó szerint itt és most sokkal inkább arról van szó, hogy a herceg egy sikerre éhes megalomán üzletember, aki mesterségesen próbálja meg - egyébként nem kevés – vagyonát még többnek beállítani, és ezért bizony a jó marketingre komoly összegeket áldoz, sőt néha a „füllentésektől" sem riad vissza. (Egy biztos sokat költ, és simán vesz egy A380 Airbus gépet, amit meg is tud unni.) Az ügy mindenesetre most ott tart, hogy elindult egy nyilatkozatháború, és a herceg minden kapcsolatot meg akar szakítani a kiadóval, és letiltatná magát a listáról...

A leggazdagabb 10 burzsuj

Helyezés Név Vagyon (milliárd dollár) Forrás Ország
1. Carlos Slim  73 telekommunikáció  Mexikó
2. Bill Gates 67 Microsoft  USA
3. Amancio Ortega  57 Zara Spanyolország
4. Warren Buffett  53,5 Berkshire Hathaway USA
5. Larry Ellison  43 Oracle USA
6. Charles Koch  34 különböző befektetések  USA
6. David Koch  34 különböző befektetések  USA
8. Li Ka-shing  31 különböző befektetések  Hong Kong
9. Liliane Bettencourt  30 L'Oreal Franciaország
10. Bernard Arnault  29 LVMH Franciaország

Forrás: Forbes

A teljes lista itt található.

Néhány érdekesség:

A legnagyobb vesztes a brazil Eike Batista (bányászat, energetika, hajózás, akinek vagyona egy év alatt 19,4 milliárd dollárral csökkent, így a korábbi 7. helyről a 100. helyre csúszott vissza.

A világon a leggazdagabb hölgy a L'Oreal kozmetikai cégtől Liliane Bettencourt, aki a 9. helyen áll 30 milliárd dolláros vagyonával. A listára egyébként összesen 138 hölgy került fel, amely a nők (+34 fő) jelentős előretörését jelzi.

A legfiatalabb burzsuj a 28 éves internetes vállalkozó, Dustin Moskovitz - ő a Facebook-alapító Zuckerberg szobatársa volt -, aki 3,8 milliárd dollárt halmozott fel és ezzel a 353. helyre került. A legidősebb pedig a bankár David Rockefeller a maga 97 évével és 2,7 milliárd dolláros vagyonával az 527. helyről.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr605118942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása