Letelepedési kötvény mellé 3 milliárd forintos mátyásföldi ingatlan

160430villamatyasfold1.jpg

Tervezz egy olyan házat, amely a világ összes burzsuj negyedében megállná a helyét és mindenki szívesen lakna benne! Ne sajnáld a pénzt - az eladási ára most éppen 3 milliárd forint -, és építsd meg az egészet Mátyásföldön, XVI. kerület kertvárosának egyik szabad telkén. Ebben az esetben Te egy meg nem értett zseni vagy! Elsőre legalábbis mindez a lokálpatriotizmuson kívül nehezen indokolható.

Mi ugyanis itt a 3241 négyzetméteres telekért és a rajta lévő ingatlanért nem igazán adnánk 3 milliárd 70 millió forintot, még akkor, sem ha egyébként az építmény valóban minden igény kielégít. (Talán másnak tetszik majd a poszt után annyira, hogy ajánlatot tegyen.) A vételárnak megfelelően egyébként minden profi kezdve attól, hogy a Villa Christina eladása saját weboldalt (!) kapott, ahol a potenciális vásárlók mindent megtudhatnak róla.  A Mátyás tér közelében lévő modern, minimalista épület egyébként némileg elüt az utcaképtől, de így legalább kívülről is rögtön feltűnik mindenkinek!

Az ingatlan teljesen felszerelt és elegáns, egyedi bútorokkal berendezett. Az energiatanúsítványa A+ - a tetőn napkollektorok is vannak -, de a hétköznapokban talán jobban boldogít a fedett és szabadtéri medence vagy a saját fitneszterem és a spa, amely olyan elemekből áll, mint a szauna, a szolárium, a tepidárium, a sókamra, a gőzkamra, vagy éppen a pezsgőfürdő.

160430villamatyasfold17.jpg

A 2014-ben átadott épület(ek) összes nettó alapterülete 2148 négyzetméter, többek között a három szinten akad 7 hálószoba, 5 nagyméretű fürdőszoba - van további 5 kisebb -, hat állásos teremgarázs, mosókonyha, panorámás lift, házimozi, játékterem ping-pong billiárdasztallal, konyha étellifttel és számtalan egyéb helyiség, plusz a kertben egy nyári konyha. Az épületautomatika okostelefonról és a beépített iPad-ről egyaránt vezérelhető (hűtés, fűtés, redőnyök, világítás, biztonsági rendszer, kerti öntözőrendszer stb.), és úgy mellékesen az épület földrengésbiztos.

160430villamatyasfold6.jpg

Az oldal egyébként a potenciális vevőkört is beazonosítja, a szöveg alapján (az oldal angol nyelvű) elsősorban inkább külföldi érdeklődőket várnak, így a letelepedési kötvény előnyeire is felhívják a figyelmet. A közel 10 millió eurós árba talán belealkudható a 300 ezer eurós állampapír…

A mi galériánk egyébként eltörpül a weboldal képválasztéka mellett:

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr688674734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása