Így látja Budapestet az olasz Vogue

Az olasz Vogue a burzsujkisasszonyok egyik kedvenc lapja – leszámítva persze azokat, akik hétvégén is csak a Közgazdasági szemlével mászkálnak a hónuk alatt -, éppen ezért nagyon érdekes, hogy mit gondol az újság Budapestről. Akik a cikk miatt jönnek ugyanis ide, azok biztosan sokat költenek itt, pörgetve a magyar GDP-t. A cikk természetesen ír a kötelező körökről, a várról, a Parlamentről, a Szoborparkról, és a fürdőkről is, akit ez a része is érdekel, az elolvashatja az egész szöveget olaszul itt, én most csak az érdekesebb részleteket osztanám meg veletek. A Vogue Italia egyébként kimondottan erre, a március 11-13-i hétvégére ajánlja Budapestet, igaz, azt az apróságot, hogy 15-én nemzeti ünnep van, valahogy nem tartják fontosnak megemlíteni.

Érdekes az is, hogy az olaszok szerint március hónap a legjobb időszak a város megismerésére, és ezt elsősorban a Tavaszi Fesztivál miatt gondolják így. Hosszasan tárgyalja a cikk, hogy a két hét alatt 60 helyen megrendezett kétszáz rendezvény milyen páratlanul gazdag kínálatot nyújt, Európában egyedülállónak tartják, hogy ennyi jó koncert, balett, opera, jazz és népzenei program, ilyen mennyiségű neves előadó legyen két kétre besűrítve. Igazuk is van. De a Vogue egyébként is a kultúrát tartja Budapest legnagyobb vonzerejének, beszámolnak arról, hogy az elmúlt 20 évben művészeti szempontból a magyar főváros lett Kelet-Európa legújítóbb, legkísérletezőbb városa. Megemlítik a Trafót és az A38 hajót, egy fotón viszont a Nemzeti Színház eklektikus és provinciális (magyarul: csúnya) épülete is szerepel. Biztos lesz majd olyan kor, amelyik ezt nagyszerű alkotásnak tartja majd, a Vogue mindenesetre nem kommentálja a fotót. Kihagyhatatlannak tartják viszont az Ecserit, a Múzeum körút antikváriumának kincseit és a Vásárcsarnokot.

Retrock Deluxe

Egy divatlapotól persze nyilván az a legérdekesebb, hogy milyen vásárlási tippeket ad. Az Andrássy úton és Váci utcán kívül a Király utcát és a Deák Ferenc utcát emelik ki – ez utóbbinál érdekes, hogy nem vevők a Csipak Acquisitions által kommunikált Fashion Street fantázianévre. Divatban - nagyon helyesen - a helyi ízekre koncentrálnak. A Retrock Deluxe-ot, a Fregolit, az Insitut és a Monót ajánlják, a magyar divatmárkák közül pedig Nanushkát, a USE-t, a Je Suis Belle-t, az Artistát és a Nubut emelik ki. Elkeserítő viszont, hogy milyen éttermeket javasolnak burzsujaiknak az olaszok. Jó, a Gundelnek legalább gazdag hagyományai vannak, hiába nem igazán jó. De hogy a Mátyás Pincénél és a Kárpátiánál alig látnak tovább, az megdöbbentő. Ajánlják még ezeken kívül a Barakát és a remek Onyxot is, de az utóbbi évek magyar gasztrofejleményeit - például a Michelin-csillagos Costest - nem vették még észre.

A hoteleket illetően is van egy furcsaság, hiszen az általuk ajánlott gyönyörűen felújított Rácz Hotel & Thermal Spa hiába készült el, egyszerűen még nem nyílt meg, és semmi pontosat nem lehet még tudni arról, hogy mikortól is lehet majd szobát foglalni. Valószínűleg le vannak maradva, hiszen a korábban még az ingatlan.com-on is kínált hotelt kis híján egy olasz lánc, a Baglioni vette meg, de aztán mégsem. A többi általuk ajánlott hotel egyébként a Four Seasons, a tripadvisor.com szerint a világ egyik legkedveltebb szállodája, a négycsillagos Palazzo Zichy, és az egyik legizgalmasabb pesti szálláshely, a Brody House, amiben minden szoba egyedien van berendezve kortárs művészek munkáival. Apró furcsaságokat leszámítva egészen korrekt ajánló, rengeteg fotóval, igaz, a fotók közül néhány jól kivehetően több éve készült. Ti jönnétek az ajánló alapján Budapestre?

A Brody House

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr432732816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása