Vezesd céged úgy, mint egy Ferrarit!

Ha az embernek sok pénze van, remek (legalábbis számára remek) tárgyakkal veheti körül magát. Írtunk már Csányi Sándor Concorde-repülő orráról, vagy említhetnénk olyan magyar autópálya-építő milliárdost, aki természettudományi kiállítást is rendezhetne, hiszen az afrikai szavanna állatfajainak szinte mindegyikéből szerzett már trófeát. De ezek bizony botrányosan sok pénzbe kerülnek. Mit tegyen viszont egy olyan burzsuj, aki mondjuk milliárdos középvállalkozást vezet, ám „csak” 1-2 milliót szán arra, hogy feldobja valamivel az irodáját? Nos, ha szereti az autókat, vehet mondjuk egy olyan vezérigazgatói bőrfotelt, amire garantáltan minden üzletfél felkapja a fejét.

Egy cég olyan irodai széket dobott ugyanis piacra, ami gyakorlatilag egy 420 lóerős Ferrari F360 Challenge Stradale ülése, kerekekkel és állítható karfákkal felszerelve. Az ülés ülőlapja vajpuha Conolly-bőrrel, hátulja pedig szénszál-erősítésű műanyaggal borított, a vevő kívánságára méretre szabják, és a színeket is a majdani használó ízléséhez igazítják. Az ülés igen sportos életmódot feltételez: passzentosra szabják, ezért azonnali indikátora az elhízásnak. Annál pedig nincs cikibb, mint kihízni egy Ferrari-széket. Ha valaki szeretne sportkocsi-vezetést imitálva brummogni számítógépezés vagy telefonálás közben, itt rendelheti meg a széket 8000 dollárért (kb. 1,6 millió Ft). 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr771887037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása