Megéri csalótól luxusjátékszert venni

Három különböző reakciót válthat ki az, amikor egy korábban köztiszteletnek örvendő fickóról kiderül, hogy bizony van vaj a füle mögött és éppen bilincsbe verve, kamerák kereszttüzében hurcolják el cápabőr kanapés irodájából. A kívülállók elégedetten csaphatnak az asztalra, hogy na ugye, ők megmondták, a semmiből nagy pénzt csinálni csak csalással lehet és lám, itt a bizonyíték. Az érintettek, akik az éppen a fogházba szállított pénzügyi zsenire bízták vagyonukat, jó eséllyel idegösszeomlást és/vagy szívinfarktust kapnak, amit messzemenőkig meg tudunk érteni. A harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akiknek már a lesittelés pillanatától az jár a fejükben, mikor lehet megvenni a hedonista csaló feleslegessé vált játékszereit.

Hasonló volt a koreográfia a nemrég elítélt Scott Rothstein esetében is. A 47 éves floridai ügyvéd társaival egy 1,2 milliárd dolláros Ponzi-piramist épített fel, amivel persze fasorban sincs Bernie Madoffhoz képest, aki hasonló szisztémával 65 milliárdos csalást hozott össze. A Ponzi-piramis amúgy egy, az 1920-as években tevékenykedő olasz csalóról kapta a nevét, lényege pedig, hogy ügyfeleinek látszatbevételeket produkál valójában meg nem történt tőzsdei ügyletekből, a korábbi befektetőket pedig az új belépők pénzéből fizeti ki. Vagyontárgyai alapján Rothstein egy tipikus újgazdag pojácának tűnik, amennyiben mindent megvesz magának, ami neves, csillogó és amiről úgy gondolja, hogy presztízst ad neki. Persze más pénzéből könnyen nagyvonalú az ember, de azért több jachtot és szupersportkocsit tartani mégiscsak ripacs dolog. A történtek ismeretében a legirritálóbb, hogy egy 2006 és egy 2008-as Ferrari F430 Spyder is szerepel a listán, aminek legfeljebb annyi értelme lehet, hogy az egyik piros, a másik meg mondjuk sárga.

Rothstein most mindenesetre a börtönben vágja a centit, mennyi van még hátra a következő közös fürdésig, játékszereit lefoglalta a rendőrség, a héten pedig egy részét árverésre is bocsájtották. A tételek között szerepeltek órák, ékszerek és kisebb más vagyontárgyak is, mi most csak a nagyobbakra koncentrálunk. A listából azonban egyértelműen kiderül, hogy a holmik piaci értéküknél lényegesen kevesebbért keltek el, amire részben magyarázattal szolgál, hogy a rendőrség nem aukciós ház, nekik inkább a pénz kell, amit visszaosztanak a károsultaknak. Másrészt viszonylag kevés olyan ember van, aki egyik napról a másikra elő tud teremteni 858 ezer dollárt egy Bugatti Veyronra, noha ez az ár igencsak barátinak számít a világ első számú sportautójáért. Az aukcióból összesen 5,8 millió dollár folyt be, ami messze nem fedezi az okozott kárt, mindenesetre első lépésnek így is jóval több, mint amit hasonló helyzetben a hazai szervektől összesen látni szoktunk.

Íme Rothstein elárverezett játékszereinek listája és eladási ára (zárójelben piaci értéke):

2007 87 láb hosszú Warren Yacht - $2.51 millió
2008 Bugatti Veyron - $858 000
2010 Lamborghini LP 670SV - $382 000 ($457 500)
2008 Mercedes-Benz SLR - $301 000 ($362 339)
2005 33 láb hosszú Riva Aquariva Super - $255 000
2007 Rolls-Royce Phantom - $240 000 ($338 350)
1999 55 láb hosszú SeaRay Sundancer - $220 000
2008 Ferrari F430 Spyder - $199 000
2006 Nor-Tech Supercat - $187 500
2009 Bentley Continental GTC - $179,000 ($220,000)
2006 Ferrari F430 Spyder - $165 000
1967 Covette - $103 000
2009 Maserati GT - $90 000 ($130 000)

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr832058571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása