Katamarán nélkül nem az igazi

Valamirevaló bérbe vehető katamarán nélkül ma már egy trópusi luxusszálloda is félkarú óriás - legalábbis ezt a következtetést vonhatjuk le az utóbbi évek tendenciáiból. Esetünkben ráadásul jóval többre van szükség egy rozsdafoltos, gázolajszagú bódénál, amit egy sosem száraz bajszú kapitány próbál terelgetni: a tenger szépségében gyönyörködni éppúgy lehessen rajta, mint ordenáré módon mulatozni.

Mindkét, egymástól messze álló felhasználási módot támogatja a Four Seasons Bora Bora katamaránja. A Navigatorban bárt, étkezőt, napozóteraszt, fürdőszobát és hifirendszert is találni, a szállodaigazgató szerint pedig a vendégek elsősorban a naplementében való koktélozás céljából bérlik ki, amit - valljuk be - meg is tudunk érteni. Hasonló katamarán már évek óta található a mexikói Zoetry Paraiso de la Bonita Riviera Maya hotelben, ahol az éjszakai túrák a legkedveltebbek, míg a Hilton hawaii rezidenciájának hajóját elsősorban a tengeri élővilág felderítésére kölcsönzik ki. A leginkább emlékezetes mégis a Richard “Virgin” Branson nevéhez köthető necker-szigeti szálloda katamaránja, amelyhez hét fős személyzet és egy mini-tengeralattjáró tartozik. Igaz, ennek bérleti díja 60 ezer euró, azaz 17 millió forint egy hétre.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr842170279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása