Burzsuj Travel: Vízi limuzinokat Budapestnek!

Kivétel nélkül minden építész a város nagy tragédiájának tartja, hogy a Duna idegen testként szeli át Budapest szövetét, és nem tudunk mit kezdeni vele. A legegyszerűbb és a legkönnyebb talán az lenne, ha a közlekedés felől kezdenék bevonni kedvenc folyónkat mindennapi életünkbe, de a BKV-ra ugyan hiába is várunk. Van ugyan pár rossz időpontban induló, lassú, menetrendszerűen közlekedő bárkájuk, amiket senki sem használ, ám semmi több. Mielőtt lépnének valami komolyabbat, úgyis elkészítenek még kismillió hatástanulmányt sok millió forintért. De szerencsére vannak olyan vállalkozók, akiknek nincs türelmük ezt kivárni, megihlette viszont őket a velencei lagúnában száguldozó, mahagónival borított kecses fehér motorcsónakok látványa. És már jött is az isteni szikra: vízi limuzint a budapestieknek!

És a turistáknak. Tesszük hozzá kicsit keserűen, mikor kiszámoljuk, hogy ez bizony nem a szegény ember sportja. A hajónak teljes foglaltság esetén 3-4 ezer Ft/fő ugyanis a rezsije óránként (a pontos tarifákat még nem határozták meg). A pesti dugókat tehát nem fogja ugyan megszüntetni, mert ahhoz nem elég olcsó, de gyorsasága miatt sokszor életet menthet annak, aki rohanna át Pestről Budára vagy fordítva. A 9 méter hosszú és 3 méter széles, 10 személyes dunai limuzinok iránt érthető módon elsősorban a turisták felől várnak érdeklődést, de rendezvények szervezőinek is nagyon jól jöhet, hogy most már ilyen is létezik. Mindennapos használatra viszont igazi burzsujság ezzel a hajóval szelni a habokat. Mikor évekig minden áldott nap Szentendréről jártam be Pestre és 1-1,5 órát ültem a reggeli csúcsban, gyakran elgondolkodtam azon, milyen jó is lenne, ha lenne rendszeres szárnyashajó-járat a belvárosba, mondjuk a Közgázhoz. Mivel a szolgáltatás az egész Dunakanyarban működik, immár ennek sincs akadálya: a Budapest-Szentendre táv csupán fél óra a hajóval.

Szinte már látom szemeim előtt, ahogy a Dunakanyarban lakó politikusaink nem szolgálati Audival/Volkswagennel, hanem vízi limuzinnal érkeznek a Parlamentbe vagy a Képviselő Házba, ahogy Havadtőy Sámuel vagy Fábry Sándor Leányfalun be- a pesti belvárosban pedig kiszállnak a fával borított elegáns hajóból, Csipak „Fashion Street” Péter, pedig azon töri a fejét, miként vezethetne egy Duna-mellékágat hármashatárhegyi szolid kunyhójához, hogy ne kelljen többé autóval menni a munkahelyére. Tegnap egyébként a férfi vízilabda válogatottat vitték a dunai limuzinokon, akik nagyon élvezték, hogy pillanatok alatt megérkeztek a fővárosba Leányfaluról. Szóval az ötlet zseniális.

Arra pedig, hogy működni is fog, Eőry Botond, az MB Travel egyik tulajdonosa a garancia, aki 2007-ben az Év Személyszállítója elismerést is elnyerte. Az ötlet egyébként az MB Travel és az Eurama Kft. közös projektje, és Dunaramának hívják. A bázis a Marina parkban és az újpesti öbölben lesz, és induláskor pedig 8-10 kikötő áll rendelkezésre a március és november között éjjel-nappal igénybe vehető szolgáltatáshoz. Már alig várjuk, hogy kipróbálhassuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr782202175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása