68 milliárdba kerül a tökéletes monacói penthouse

Hölgyeim és uraim: íme a tökéletes burzsuj lakás! Igen, tudom, hogy nagy szavak ezek, mégsem tudok ellenállni a késztetésnek, hogy így aposztrofáljam a napokban gazdát cserélt laza 1600 négyzetméteres penthouse-t.

Az ominózus ingatlan ugyanis nem máshol, mint Monacóban található, teraszáról pedig egyenesen a kikötőre nyílik fenséges panoráma. Utóbbiban akár egy függőágyban fekve is gyönyörködhetünk, míg az ablak mögötti íróasztal maga lenne a tökéletes Burzsuj szerkesztőség. A kétszintes luxusingatlanban többek között moziterem, öltözőszoba, két fürdő, spa és könytárszoba is van, mi több még saját tetőkerttel is bír, ami Monacóban önmagában is annyit ér, mint nálunk a Várkert Kaszinó. Az eddigi tulajdonosok egy testvérpár, a függőágyon ücsörgő Christian és Nick Candy voltak, akiknek szóvivője nem kommentálta részletesen a monacói ingatlan eladását. Csupán annyit árult el, hogy a szintén ingatlanban utazó fivéreknek maradt még lakásuk Monacóban, de luxusjachtjukon is sok időt töltenek.

Hogy ki lett az új tulajdonos és mennyit fizetett érte? Előbbire csupán annyi a hivatalos válasz, hogy egy közel-keleti befektető, utóbbit azonban pontosan tudjuk. Az ingatlan ára 199 millió font, vagyis 68 milliárd forint volt, amivel egy csapásra a történelem legdrágább lakása lett. Mindezt úgy, hogy múltja nem éppen makulátlan: 1999-ben akkori tulajdonosa, Edmond Safra bankár a pánikszobájába zárva halt meg, miután tűz ütött ki a lakásban. Később kiderült, hogy a tüzet saját alkalmazottja okozta, a korábban a különleges erőknél szolgáló férfi pedig később ezért tíz év börtönbüntetést kapott. Nekem azért ezzel együtt is rettenetesen kéne.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr412297379

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Neurotikus lakásnemvevők enciklopédiája: A zsebterrorista 2010.09.16. 00:18:58

A zsebterrorista józan és megfontolt. Azzal tetszeleg magának, hogy tudja, mit miért. Megvan a módszere. A stratégia. Látszik, nem először csap le kéjesen. Feljön, mégis feljön, pedig már lentről, az utcáról kivizslatta, hogy szóba se jöhet a letőt...

Trackback: A képen egy házat rejtettünk el 2010.09.15. 19:20:42

 Nézze csak meg jól ! Nézze közelebbről ! Továbbra sem ? Nos, talán más szögből !Becsapós persze, hiszen megnehezítettük a dolgát - a képen ugyanis a ház elejét vehette szemügyre. Ez köztudomásúlag zavaró lehet. Amúgy pedig innen nézve a ház csupá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása