Luxusszéfet a magyar burzsujnak!
 
Magyar burzsujnak magyar terméket! Feltételezésünk szerint minden jóérzésű magyar milliárdos keresi a lehetőséget, hogy ne az olasz, a francia vagy a brit gazda(g)ságot gyarapítsa pénzével, csak hát valljuk be, a valódi magyar luxusmárkákat egy kezünkön meg tudjuk számolni. Órából ugyan még mindig a svájci (esetleg a német) a legjobb, viszont ha már (biztonságosan) tárolni szeretnénk őket valahol, akkor már szóba jöhet egy kis hazai is.
 
A Time Safe Manufactory által készített óraszéfek valóban megállják a helyüket más nemzet burzsujainak otthonaiban is. Ráadásul a több milliós órák rendszerint szépek is, ezek a széfek pedig olyan kialakítást kaptak, hogy egyátalán nem rejtik el az egyes darabokat. Apró figyelmesség, hogy mindegyik kivitelnél becsukásra aktiválódik a ledes világítás, vagyis tökéletesen hozza a házi óramúzeum érzését. A praktikumot erősíti, hogy a fióktálcában nem csak órák, de ékszerek, aranyrúdak és drágakövek is elhelyezhetők.
 
 
A magyar cég által használt alapanyagok között a bőr, a fa, a golyóálló üveg vagy éppen a nemesfém is szerepel, azt pedig említeni sem érdemes, mekkora hangsúlyt helyeztek a luxusnappali-konform formatervre. Az egyedi kívánságok és a méretre szabás sem jelent akadályt, de ha nem a katalógusból szeretnénk rendelni, akkor 6-10 hetet vesz igénybe egy-egy széf elkészítése. Természetesen előzetesen megtervezik a berendezést, az ügyfél számítógépes 3D rajzok alapján pontosítani tudja elképzeléseit.
 
Amennyiben viszont nem sokat akarunk variálni, úgy négy „alapszéf” közül választhatunk. Az asztali széf ára 5500 euró, azaz mintegy másfél millió forint, pénzünkért pedig bézs színű hasított kecskebőr bevonatot, 22 karátos aranyfutattást és közel kétcentis golyóálló üveget kapunk. Apró bökkenő lehet, hogy a viszonylag kis mérete miatt csak 4 darab óraforgató kapott benne helyet. Nem kerül sokkal többe a 6300 eurós fali széf, amely viszont már 6 darab órát tud tárolni, és három külön fiók is van a szerkezetben. A már említett bőr, nikkel, golyóálló üveg, fa mellett további mintegy 2800 euróért egy beépített mechanikus óra is a részét képezi a széfnek. Ebben az esetben két és fél millió forintért már svájci óramanufaktúrában kézzel gyártót szerkezetek közül választhatunk, akár többféléből is, ugyanis ebből is öt kivitel létezik csak azért, hogy minden mindennel harmonizáljon.
 
Az igazán jó darabok persze az állószéfek, amelyekből a kisebb is egy, a nagyobb pedig másfél méter magas. Ezek a már említett mechanikus óra nélkül a közel 9 ezer (2,5 millió forint) és 14 ezer euróba (3,9 millió forint) kerülnek. Az előbbi fekete bőrbevonatot kapott káróvarással és 14 órát tud „elnyelni”, míg utóbbi fehér bőrrel van behúzva, de csak 7 óraforgatót tartalmaz.
 
 
Igazság szerint utóbbiak közül választanék magam is, ha mondjuk a Franck Muller Aeternitas Tourbillon órámat szeretném jó helyen tudni. Ez mostanra átszámítva - a frank drágulásának köszönhetően - ugye közel 48 millió forintba kerül, annyiba, hogy már tényleg nem árt vigyázni rá...
 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr272572658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása