Ebben a hamburgi villában élt Karl Lagerfeld

Nehéz maradandót alkotnia a divatvilágban annak, akinek semmi mása sincs a tehetségén kívül. Ez ma már nem az a szakma, ahol könnyű külső befektető vagy óriási öröklött vagyon nélkül érvényesülni. Karl Lagerfeldnek, a Chanel kreatív igazgatójának viszont mázlija volt, hiszen kőgazdag hamburgi mágnáscsaládba született valamikor a múlt század első harmadában (a jó ég tudja, hogy pontosan mikor). Most Párizsban él, korábbi Hamburg melletti villája, ahol a '90-es éveket töltötte, már rég nem az övé, és mostani tulajdonosa is épp megválna tőle. Pedig az 1922-ben épült Villa Jako egy harmonikus lakóhely, hatalmas, 12 ezer m2-es gondozott parkkal, szökőkúttal, impozáns kőlépcsővel és hatalmas ablakokkal. A kor burzsujainak ünnepelt építésze, Walther Baedeker remek munkát végzett. A hivatalosan is műemlékké nyilvánított ház tekintélyt sugall, mégsem túlságosan tolakodó és hivalkodó, csak pont annyira, amennyire kell. Ráadásul annak ellenére, hogy bátran használt a tervező ókori görög és római építészeti elemeket, mégsem vált a ház émelyítően historizálóvá. Tetszik a fekvése is: a ház Hamburg mellett egy apró halászfaluban, Blankeneseben található egy folyóparti dombon, ahonnan csodás kilátás nyílik az Elbára.

Lagerfeld szerette a házat, elnevezett róla egy parfümöt (Jako) is, aminek néhány kampányfotóját a ház parkjában készítették, és kiadott egy könyvet is a villáról „Ein deutsches Haus” néven, amiben a saját maga által készített fotókon mutatja be az akkor főleg art deco darabokkal berendezett enteriőrt, és az épület megkapó részleteit. A ház és a park nagyon átgondolt, a buja növényzet és a magas sövény miatt pedig kellőképpen intim is. Talán a képek alapján nem látszik, de a villa 3 szintes, és összesen 500 m2-es. Van itt könyvtárszoba és borospince is, és összesen 15 szoba. A házat kerek 10 millió euróért (2,75 milliárd Ft) kínálja a Hamptons.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr112611844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása