Burzsuj-dilemma a tengerentúlon: bérelj vagy vegyél?

Tőlünk nyugatra teljesen megszokott, ha valaki nem akar „boldog” lakástulajdonos lenni, hanem beéri azzal, ha bérli a 300 négyzetméteres manhattani penthouse lakását. A tengerentúlon pedig még egy burzsuj is elgondolkozik a lakásbérlésen, hiszen így nem kell foglalkozni a megunt ingatlan eladásával, ami ráadásul a válság óta komoly tortúra is lehet. A gazdagok egy része egyébként közgazdaságilag racionális, így örömmel böngészi a lakáshirdetések mellett a rent/buy statisztikákat. Ezek alapján például az is kiderül, hogy az Egyesült Államok legtöbb városában most érdemes ingatlant venni.

A fent említett mutatókból egyébként több is van Amerikában. Az egyik ilyen a Truli ingatlanos cég negyedévente megjelenő Rent vs. Buy indexe. A hüvelykujj-szabály egyszerű, ha az adott városra vonatkozó érték 15 alatt van, akkor vásárolni kell, 20 felett pedig egyértelmű a bérlés. (A kettő között egyéb tényezőket - például ingatlanadó - is megvizsgálva döntsön mindenki saját belátása szerint.) A legtöbb mutató alapja, hogy az ingatlan vételárát elosztják egy hasonló ingatlan éves bérleti díjával. Ez alapján, elég nagy minta esetén viszonylag pontosan lehet tanácsot adni. Az USA-ban egyébként az országos ingatlanár átlag 170 ezer dollár, a szórás viszont óriási.

Nekem elsőre például kissé meglepő volt, hogy mondjuk Las Vegasban egyértelműen vásárolni kell, pedig érthető, ha tudjuk, hogy sok fejlesztő igencsak megégette magát, így elég sok új építésű lakás van a piacon. Hasonló a helyzet Miamiban is, az ingatlanboom miatt rengeteg az új lakás, vevő viszont ehhez képest alig akad a felhőkarcolók egyenlakásaira. A másik véglet Manhattan, mivel egy szigetről van szó, így a kínálat viszonylag konstans, hiszen nem igazán tud bővülni. A kereslet ráadásul megélénkült az elmúlt időszakban, hiszen a Wall Streeten soha nem látott összegű prémiumot fizettek ki. A techgurukból lett burzsujok pedig San Franciscóban nyomják fel az ingatlanárakat, amivel így az ország második legdrágább városa. Egyébként nem is tűnik vészesnek a manhattani, átszámítva mintegy 260 millió forintos átlagár, bár az igaz, hogy a cikk elején említett 300 négyzetméteres penthouse ennél ott is 4-5-szöröse.

Las Vegas

Átlagos ingatlanár: 65 100 dollár
Átlagis éves bérleti díj: 10 200 dollár
Index: 6 (Vétel)

Manhattan

Átlagos ingatlanár: 1,31 millió dollár
Átlagos éves bérleti díj: 42 370 dollár
Index: 31 (Bérlés)
 

Miami

Átlagos ingatlanár: 140 200 dollár
Átlagos éves bérleti díj: 22 460 dollár
Index: 6 (Vétel)
 

San Francisco

Átlagos ingatlanár: 763 400 dollár
Átlagos éves bérleti díj: 37 200 dollár
Index: 21 (Bérlés)

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr82675309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása