Éld túl a világvégét 10 millió forintért!


Nukleáris vagy biológiai háború, terrorizmus, globális anarchia, napkitörés, mindent elsöprő, világméretű cunami, szuper vulkán, aszteroida-becsapódás. Csak néhány veszélyforrás, amely a kaliforniai Vivos Group szerint a földi civilizáció végét okozhatja. Mi viszont megmenekülhetünk, ha 50 ezer dollárért – gyerekeknek ennek csak a fele - társtulajdont szerzünk a vállalatban. Nem is rossz ajánlat!

A cég világvége-terveiről már korábban is írtunk, mostanra azonban sokkal több konkrétumot árultak el minden ellen védő bunkerükről. Hasonszőrű cimboráikkal ellentétben ők nem vallási csoport, szigorúan üzleti szempontból tervezik kialakítani a menedékhálózatot, így a befolyó pénz függvényében építik meg a viszonylag kényelmes és szakképzett személyzettel ellátott bunkereket. Egy közel 13 ezer négyzetméter alapterületű, négy szinten mintegy 900 fő befogadására képes menedéket a tervek szerint hamarosan át is adnak az észak-amerikai Nebraskában. A föld alá épülő hely messze van a nagyvárosoktól, a főbb nukleáris célpontoktól, de földrengés szempontjából is a biztonságos területek közé tartozik. Összesen 228 külön hálószoba lesz, így a privát élettér is biztosított. A hely egyébként – már ha ez lehetséges lesz a katasztrófa után – kedvező abból a szempontból is, hogy a gazdálkodás, vadászat, halászat feltételei is igen jók, sőt édesvízi forrás is több akad a környéken. Egy évig viszont ki sem kell mozdulni, hiszen a tartalékok ennyi időre elegendőek, sőt unatkozni sem fognak, hiszen vinotéka, színházterem és medence is készül. Sőt, a cég egyfajta Noé bárkája szeretne lenni, így DNS adatbankot is épít.

Társtulajdonosnak lenni állítólag nem is olyan könnyű, a pénz mellett egy felvételi bizottság előtt is meg kell felelni, amely a „társadalmi hasznosságot” is nézi, azt, hogy egy katasztrófa esetén ki tud leginkább hozzájárulni hosszú távon is a fennmaradáshoz. A tervek szerint az Egyesült Államokban 20, míg Európában 4 ilyen menedék készülhet.

Én már megyek is foglalni! Ne feledd, a maják naptára szerint már a világ végéig már csak 654 nap van hátra, 653 nap, 652 nap...

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr62717516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása