2 milliárdos helikopter szállt fel a pesti hotel tetejéről (fotókkal frissítve!)

Tegnap délelőtt és késő délután néhány percre megálltak a tollak a kezekben a Bank Centerben, abbahagyták az elemzéseket a Nemzeti Bankban, és kis híján kiköpték kávéjukat a turisták a Szabadság tér éttermeiben. Egy 5 tonnás ezüst monstrum ereszkedett alá óvatosan manőverezve, hangosan kerepelve a belváros közepén, a Hotel President tetejére. Egy helikopter. Nem is akármilyen, egy gyönyörű Aerospatiale AS365 Dauphin II, mi pedig ott voltunk és levideóztuk. Ámátőr módon egy iPhone-nal, hiszen csak az volt kéznél, de talán nem is ez a lényeg.

A helikopter a Bige Airé, ami a Bige Holding része. A cégcsoport zászlóshajója a 113 milliárd forint értékű Péti Nitrogénművek Zrt., tulajdonosa pedig Bige László, aki a Napi gazdaság 100 leggazdagabb listája szerint 76 milliárd forintos vagyonával Magyarország 5. leggazdagabb embere. Helikoptere belülről nagyjából úgy néz ki, mint egy Rolls-Royce (belső fotót sajnos nem tudtunk készíteni), maximális sebessége a pilóta szerint jóval 300 km/h feletti, ára pedig ebben a kivitelben több mint 10 millió dollár, azaz mintegy 2 milliárd forint. Titok, hogy kiket vitt a Presidentbe, annyit azért elárulhatok, hogy az egyik legnagyobb magyar vállalat képviselőit. A magyar burzsoázia kétségkívül világszínvonalon nyomja, el kell morzsolnom egy könnycseppet. Irigykedni/utálkozni csak kulturáltan.

Frissítés:

Egy szintén a helyszínen lévő úrtól kaptunk pár fotót a helikopterről. Csinos darab.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr152899608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása