Chef's table, a Várnegyedben található Pest-Buda étterem barlangban kialakított konyhájában

Fesztiválkaja, jól csúszik a fröccs és a pálinka után, kristálytiszta tudattal már kevésbé élvezhető. Nagyjából ennyi gondolatom volt a kenyérlángosról, vagyis a tökipomposról, ami jó, mert sosem gondolkoztam azon, hogyan lehetne ezt jobban csinálni (kellő tehetséggel én csak enni tudok, kaját csinálni nem), semmiféle elvárásom nem volt, mikor meghívást kaptam Zsidai Zoltán Roy egyik éttermébe a három közül. A Várban nemrég nyitott Fortuna utcai Pest-Buda volt a helyszín, az év eddigi legmelegebb napján, pusztító, izzasztó, gyilkos napsütésben, 13 órakor. Hát van annál kellemesebb meglepetés, mikor kiderül, hogy a kenyérlángos-esztrád a pincében lesz, egy hűvös budai barlangban kialakított konyhában?

Sűrű napom volt, pontosan 43 percet tölthettem a Várban kajálással, pedig villámgyorsan olyan ételeket befalni, melyek nagy műgonddal készültek, nyilván nem igazi burzsujhoz való magatartás, tudom én jól. Ez a 43 perc viszont rendkívül élménygazdag volt, úgy is mondhatnám, hogy szinte minden percre jutott egy emlékezetes, új íz, és ezzel most nem is túloztam sokat.

Úgynevezett chef's table ebédre kaptunk meghívást, mely igazi ínyenc burzsujnak való étkezési mód, hiszen rettentő izgalmas a hipermodern, csupa rozsdamentes acél éttermi konyhában az egyetlen fapult mögött, magas bárszéken ülve beszélgetni Litauszki Zsolt kreatív séffel, aki óriási késsel szeli a tésztát, csak úgy mellékesen elejt néhány titkot, és ha már ott vagyunk, akkor vág egy kis tokaji aszús házikolbászt is desszertként a kenyérlángos után.

Nem jegyzeteltem, hogy összesen hányfajta kenyérlángost ettünk, megtették helyettem kiváló gasztroblogger társaim

A konyhában egyébként nem mindenkinek (szinte senkinek) sem szolgálnak fel ételt, ehhez igazán kivételezettnek kell lenni, hiszen oda szigorúan tilos a belépés, az ebéd részben ettől volt burzsuj. Na meg azért, mert én így még fesztiválkaját elkészítve soha, sehol, sehogy nem ettem. Gőzöm sincs milyen sorrendben, és pontosan hányfajta kenyérlángost teszteltünk - volt lecsós, füstölt kacsamelles-spenótos, érlelt sonkás és még a jó ég tudja milyen -, 43 perc arra nem volt elég, hogy jegyzeteljek is. A gyors egymásutánban érkező új ízekkel így a nap főétkezése izgalmas, gasztronómiai révületben töltött, szagos müge szörppel kísért pincemélyi kenyérlángos orgiába torkollott.

Apropó szörp. Korábban utáltam ezeket a ragacsos izéket, de ez a szörp nem az a szörp volt. Fogalmam sem volt mi az a szagos müge, de nagyon gyorsan a rajongója lettem, bár az utána érkező orgona ital már egy kicsit sok volt, anyák napja illata kicsit megzavarta mohó, vad és gyors kenyérlángos orgiámat. Piszok jó ebéd volt, és szerencsére bármikor újra átélhető, hiszen a kenyérlángos a Pest-Buda zászlóshajója, így természetesen mindig van a háznál.

A kést bele kellett komponálnom a képbe

A kreatív séf munka közben