A következő hetekben végignézzük majd, melyek az Andrássy úti üzletek legjobb őszi-téli férfi darabjai. Az Armanival kezdtük.
Ahogy észrevettem, Baráth Lászlónak, az Andrássy úti Emporio Armani buyerének/üzletvezetőjének igen erős vonzódása van a bőrkabátokhoz - remélem nem sértődik meg, hogy elárultam a titkát. Viszont teljesen átragasztotta rám, az ilyesmi ragályos, mint az influenza. A múlt szezon legjobbja egy marhabőr csíkokból összerakott fekete kabát volt, azt hittem, ennél nincs feljebb, de Laci most olyan vörös bőrkabátot mutatott a frissen érkezett őszi-téli kollekcióból, hogy leesett az állam (utolsó kép). Elképesztően finom darab. (A zipzárt természetesen hagyományos módon is fel lehet húzni, kérdéseket megelőzendő.)
Pedig a férfi Emporio Armaninál most nem is a bőr van reflektorfényben, hanem egyfajta nemezszerű anyag, mely több pulóveren, kabáton is ott van. Van például egy szürke, hosszú kabát, ami teljesen ebből az anyagból van: klasszikus a szabása, de különleges az anyaga, bárhol meg lehet benne jelenni, de garantált a feltűnés, jó kis cucc ez is (második fotó). Végül még az első képen látható kötött kardigán az, amit hazavinnék az eddig beérkezett őszi darabokból – a közepén vízszintesen ott is végigvonul a nemez csík.
Ha már ott jártam, benéztem a szomszédos helyiségbe, a néhány héten elül megnyíló Capsula üzletbe is. Gőzerővel dolgoznak a belső kialakításon, most már szerkezetkész az enteriőr, csak „rá kell húzni” a hófehér paneleket a tartóelemekre. A bolt legjobb része a hófehér alagút lesz majd, már látom, ez a kisebb garzonnyi méretű öltözőfülkékhez vezet majd – tiszta 2001 Űrodüsszeia.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.