Milyen autót vegyünk, ha van legalább egymillió eurónk?
A világon több mint 10 millió dollármilliomos él! Ugye, nem csoda, ha a szupersportautókra mindig lesz kereslet. Az egyetlen gond, hogy a kínálat igencsak korlátos, sőt a cégek maguk is próbálják „nehezíteni” a dolgot. A Toyota IQ alapjaira épített 37 995 eurótól induló Aston Martin Cygnet – ez persze nem sportkocsi - tulajdonosa csak az lehet, akinek a garázsában már áll egy Aston, de a Ferrari FXX is csak egy szűk ferraris kör számára volt elérhető. Szerencsére a használtautó-piac megoldást jelenthet, ha nincs időnk várni, de szeretnénk egy szupersportautót. Az ár ugyan itt nem igazán úgy megy lefele, mint mondjuk a kompaktautóknál – itt nem az év, inkább a kilométer számít, vagy éppen az sem -, és gyakran előfordul, hogy az 5 éves autóban is csak 100 km van.
 
 Ferrari FXX
 
Az utóbbi valós példa, Németországban az első tulajdonosa 2,1 millió euróért árul egy eddig mindössze 100 kilométert megtett Ferrari FXX modellt. Jó hír, hogy 200 ezer eurót is spórolhatunk, ha egy másik germán példányt választunk 150 kilométerrel. Ennél persze van olcsóbb is, 1,6 millió euróért a tengerentúlon is találunk egyet a legyártott alig több mint két tucatból, és ez már egy feltuningolt változat. Ne feledjük, ez az autó belépőjegyet biztosít Ferrari ügyfeleinek rendezett Corse Clienti rendezvényekre. Ugye, hogy megéri? Egy burzsuj persze soha nem nézi az árcédulát, de ha éppen rosszul megy az üzlet, és nem akarunk ennyit rászánni, akkor sajnos a több ezer kilométert futott autók közül kell válogatnunk, az ilyen FXX ára ugyanis jellemzően egy millió euró alatt van. Sőt, ha elég az „alapváltozat”, az Enzo az ilyen Ferrariból, olyat 7 évesen már 800 ezerért is megkaphatunk.
 
Bugatti Veyron Pur Sang
 
Az eddig eladott háromszázas darabszám miatt nem lehet gond egy jó állapotú Bugatti Veyront találni. Az árak itt viszont igen komolyan szóródnak – persze legalább 8-900 ezer euróra kell gondolni -, hiszen számos limitált példányt készítettek tuningcégek is. Ilyen például a Bugatti Veyron EB16.4 Pur Sang, amelyből bár csupán öt darab látott napvilágot, most kettő is eladósorban van a németeknél 2 millió, illetve 1,89 millió euróért.
 
Aston Martin One-77 
 
Jelenleg néhány különlegesség szintén a piacon. Egy dubaji szalonban már féléve keresi új gazdáját egy Aston Martin One-77, a sportautóból mindössze 77 darabot gyártottak, ráadásul ezzel még egy kilométert sem mentek. Nem véletlenül kérnek érte 1,4 millió eurót. Egy 2002-ben készült Mercedes-Benz CLK GTR kupé pedig mindössze 1 millió euróba kerül, a jelenlegi tulajdonosa kiemeli hirdetésében az éves rendszeres karbantartást és a belerakott mindössze 500 km-t. Ez igen jó vételnek számíthat, hiszen egy kétezres példányt 1,3 millióért kínál egy floridai autókereskedés, ráadásul ebben 2400 km van. Ne feledjük, ebből a Mercedesből  összesen 25 darab készült!
Darabra ennyi van a Porsche 911 GT1-ből is, amely állítólag igen ritkán kerül csak eladósorba. Annak ellenére, hogy a 90-es évek végén készült, most is 1,1-1,5 millió euróért kínálják őket. Ebben az ársávban választhatunk egyébként a legdrágább Lamborghini-ből, a Reventonból is, sőt, ízlés szerint kupé vagy roadster változatot is. A Maserati MC 12 szintán ebbe az árkategóriába tartozik, most egy jó állapotban lévő 2006-os példány "csak" 1,4 millió euró.
 
Forrás: JamesList 


 Porsche 911 GT1

Lamborghini Reventon

Mercedes-Benz CLK GTR

Maserati MC12

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr733269861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása