A Vertu is a Dior is belép az okostelefon-piacra
Nem csak az iPhone 4S bemutatásának lehet örülni idén ősszel. Talán egy kicsit csendesebben, de a luxustelefonok piacán is komoly változásokat hoz az idei második félév. A Tag Heuer okostelefonja után ugyanis új belépők érkeznek, itt van a Dior és a Vertu érintőképernyős smartphone-ja.
A luxusmobil fogalmát megteremtő Vertu elég sokat várt, amíg bejelentette az első érintőképernyős mobilját. A Vertu Constellation T azonban jól sikerült, így talán érdemes volt nem az elsőként kijönni a szegmensben. Ez ellen csak egy szól, az operációs rendszer még mindig Symbian, miközben már az anyacég, a Nokia is letett erről platformról. Jó hír, hogy a pletykák szerint jövőre már a Vertu is áttér a Windows Phone 7-re. A többiekhez képest kifejezetten jók a műszaki paraméterei: a fényképező 8 megapixeles és dupla LED vakus, az AMOLED kijelző 3,5 inches és 640 x 360 pixeles, a belső memória 32 GB, de természetesen van GPS és wifi. A készülék egyébként nem más mint egy felturbózott Nokia N8, de a körítés miatt azért egy burzsujnak mégiscsak megéri. (Az ára még nem ismert.) A Vertu kínálata így viszont már teljes, van sima csokoládé, qwerty billetyűs csokoládé, szétnyitható csokoládé, és hamarosan okos csokoládé... 
A Dior sem akart lemaradni a vastag pénztárcákért folytatott harcban. A márka új telefonja valóban nagyon szép (kérdés, perel-e majd az Apple vagy a Samsung), de az anyagokra (zafírkristály, acél, bőr, nemesfém és drágakő) és a színválasztékra (fekete, fehér, vörös és kék) sem lehet panasz. A tudása persze nem a csúcskategória, de teljesen megfelelő az androidos kompakt méretű (3,2 inches és 854 x 480 pixeles LCD, 10 cm-es magasság, és 137 grammos súly) mobilnak. Többek között van benne 5MP kamera, A-GPS és persze wifi is. A készülékeket egy francia műhelyben gyártják majd, természetesen minden egyes darabot kézzel. Ehhez képest a bruttó 3900 eurós – a mostani árfolyamon közel 1,2 millió forint – ár nem sok, különösen ha tudjuk, hogy mindössze 99 darabot készítenének. Annak, aki nem akar tömegterméket, az választhatja a 85 ezer eurós fehérarany kiadást is. 

Azért a Tag Heuer sem tétlenkedett, a júliusi debütálás után ők ősszel a Link egy exkluzív változatát dobják piacra. Az eddigi karbon, arany, borjú- és alligátorbőr kombinációk után itt a gyári „gyémántos” kivitel. A belső változatlan (android operációs rendszer, 5 MP digitális kamera, A-GPS, stb.), de kívülről a fehér gyíkbőr és az összesen 1007 darab (2,53 karát)gyémánt teszi egyedivé. A telefonra egyelőre a cég weboldalán vesznek fel előrendelést. Ár nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr253281794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása