Az ország jó helyei: Tarcal

Semmi felesleges felvágás: a visszafogott külső mögött tökéletes luxus lakozik

Borsodról számos dolog eszünkbe jut, valamiért azonban egyik fogalom sem köthető a luxushoz. Való igaz, nem sok megyének van rosszabb PR-ja, aminek persze meg is van a maga sziklaszilárd alapja. Éppen ezért néztünk igen furcsán arra, aki először azt mondta, Borsod dombjai között akad egy igazi kis luxussziget. Először még legyintettünk erre, hiszen ilyen jelzőket olyan szállodákra is hallottunk már, aminek kanapéját egy rutinos nem-hivatásos lomtalanító szakmunkás sem piszkálta volna meg. Amikor azonban már olyan emberektől is elismerő szavakat hallottunk, aki a fél életét a világ különféle Relais & Châteaux szállodáiban tölti, elhatároztuk, megnézzük magunknak a borsodi luxust.


Télikert kívülről

Tarcal egy szűk háromezer fős község, félúton Szerencs és Tokaj között. Különlegessége, hogy amint átlépjük a falu határát, rögtön ott találunk egy négycsillagos szállodát, a Gróf Degenfeld Kastélyszállóról azonban semmi izgalmas történetet nem hallottunk, habár meg kell hagyni, ez is kimondottan jól mutat. A község belsejében lévő Andrássy Rezidencia azonban egészen más: a homlokzat minimalista, a kapu kovácsoltvas, a személyzet pedig segítőkész. Előzetes agymosás nélkül is még a recepciós pult elérése előtt rájövünk, mire is feküdt rá a szálloda: már a hallban tucatnyi különféle tokaji bor közül válogathatunk kedvünkre, a pultnál kezünkbe nyomott tájékoztatóból pedig kiderül, hogy az Andrássy egy wine & spa hotel.


A pipatórium, ahol nem csak borozni, de szivarozni is lehet

Aki sokszor lakott már dizájnhotelben, az jól tudja, mennyire idegesítőek az olyan megoldások, akik bár kétséget kizáróan mutatósak, eredeti funkciójukat azonban csak komoly kompromisszumok árán látják el. Ilyen megoldásokkal szerencsére nem találkozni az Andrássyban, aminek berendezése visszafogott, mindemellett tökéletesen érzékelteti a luxust. Külön említést érdemel az ágy, ami nem csak két méter széles, de elképesztően kényelmes is, így egy kiadós borozás után gond nélkül alszunk benne tíz órát.


Visszafogott szobák, tökéletes kényelem

Borból ugyanis van választék. A környék jellegéből adódóan túlsúlyban vannak a testes édes fehérek, de a bő 60 tételes borlapon azért bőséggel akad száraz és vörös is. Persze az sem mindegy, hol fogyasztjuk el ezeket, választék pedig ebből is akad. Egy langyos nyári estén egy kerti nyugágy a tökéletes helyszín (a zöld területet amúgy egyik oldalról a szálloda, másikról a tarcali templom határolja), hűvösebb időben pedig a reggelik helyszíneként is szolgáló télikert a befutó. Az igazi étterem azonban egy szinttel lejjebb van, így kilátás az nincs, ellenben minden érzékszervünkkel összpontosíthatunk a fogásokra. Érdemes is, hiszen szeptember eleje óta az a Nagy Attila a séf, aki korábban Gordon Ramsay mellett tanult, majd a Costes sous chéfi pozícióját cserélte le az Andrássyra. Nem is múltak el nyomtalanul a gasztronómiával töltött évek, a séf ugyanis pazar hétfogásos borvacsorát készített, amiben a felszolgált fogások tökéletesen passzoltak a melléjük társított borokhoz. A hangulathoz sokat hozzátett a fáradhatatlanul, igen kellemes dallamokat játszó bárzongorista, aki nélkül a Michelin-csillag közeli séf fogásai sem ízlettek volna annyira.


Innen jó csak igazán meccset nézni

Nem mehetünk el szó nélkül a spa részlet felett sem. Mióta Magyarország a tízmillió wellness szálloda országa lett, azóta igen magas az ingerküszöbünk, hiszen a megnyugvás és felfrissülés szigetének nevezni egy kétszemélyes jacuzziból és egy telefonfülkényi szaunából álló 20 négyzetméternyi területet kimeríti a pofátlanság fogalmát, itt azonban más a helyzet. Egyfelől gyönyörű az egész részleg, másrészt nem csak medence van, de felette egy méretes kivetítő is, így alkalmasint a medencéből is lehet nézni a foci VB-t, a Forma-1-et, vagy a Brian Életét, ízlés szerint. Aki ennél melegebb vizekbe vágyik, az induljon el a mesterséges kis barlangba, aminek öbleiben kényelmesen négyszemélyes jacuzzikat alakítottak ki. Ezen felül van még színterápia, sókamra, különféle szaunák és frissítő zuhanyok is. Utóbbiakkal nem árt vigyázni: először ugyanis kellemes meleg permet, majd még egy fokkal melegebb víz jön belőle esőszerűen, ezt követően pedig hirtelen érkezik a jeges zuhany a nyakunkba. Frissíteni persze frissít, de az egész wellness részleg hallja, ha valaki ezt próbálja.

Barlangfürdő, jacuzzival

A szóbeszédet gyakran könnyű megcáfolni, a borsodi luxusról szólót azonban nem sikerült. A 40 szobás Andrássy Rezidencia egy valódi ötcsillagos szálloda, ami kissé meglepő, Tokaj közelsége miatt azonban mégis indokolható helyre épült. Mostantól tehát Borsodban kell keresni Magyarország egyik legjobb vidéki szállodáját.

Szolgálati közlemény: A hozzászólásokból látszik célszerű tisztázni, a szálloda mintegy 3 éve üzemel, de az idén januárban új üzemeltető vette át a házat, aki új koncepcióval kezdett neki a munkának (pl. új séf). Innentől akar igazán ötcsillagos lenni. A poszt szeptemberi élményeket tartalmaz, így a mostani véleményünket írtuk meg. Azt, hogy mi volt korábban nem tudjuk.


A sikítozás forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr993293818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása