Ha Josephine Bakernek jó volt…
Emlékszem, amikor először jártam néhány napra Párizsban mennyi élménnyel lettem gazdagabb a viszonylag rövid idő ellenére. Az egyik legkülönlegesebb emlék a Loire menti kastélyok egyikében eltöltött vacsora volt. Így örömmel konstatáltam, amikor megtaláltam ezt a hirdetést. Ez ugyan egy picit más, hiszen kisebb és mindössze a XIX. század végén épült, de azért valamit talán visszaad a hangulatból, ráadásul mindössze 3 milliárd forint, miközben a tulajdoni lapon igen illusztris név is szerepel. Talán egy lottó ötössel a zsebemben már bele is vághatok a kötözésbe.
 

A vételár 9,6 millió euró, és ebben talán egy picit az is benne van, hogy az ingatlan egyik korábbi tulajdonosa Josephine Baker volt. A franciáknál ez, ha jól sejtem komoly felárat jelent. Nem szabad persze elfeledkezni arról sem, hogy a „kastély” alig néhány kilométerre fekszik Párizstól, és egyátalán nem számít kicsinek. A hatalmas kerthez több épület is tartozik, van istálló és gondnoki épület a személyzetnek kialakított több különálló lakrészekkel, maga a főépület pedig mintegy 600 m2. Ekkora alapterületen bőven elfér 10 hálószoba, 2 dolgozó, télikert és egy igen impozáns fogadóhelység is. A berendezésre lehet alkudni, így végre kiderülhet a falakon milyen festmények is lógnak? Egy biztos, a mostani tulajdonos valamiért láthatóan titkolja.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr923431015

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit várhatunk 2012-ben 2011.12.02. 11:04:48

Éhen halunk 2012-ben? Az Internetes munka is egy nagy ámítás? A 2012-es év jelmondata: „Ember küzdj és bízva bízzál”???

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása