Champs Elysées, Bond Street, 5th Avenue. Az előbb felsoroltak a világ leghíresebb bevásárló utcái közé tartoznak. A párizsi székhelyű Presence friss felmérése szerint azonban nem feltétlenül ezek a legjobbak. A mystery shopping területén a világ egyik meghatározó vállalkozása listát állított össze, miután 30 városban, több mint 400 üzletben végzett próbavásárlást.
A próbavásárlások során parfümériában éppen úgy vásároltak, mint étteremben vagy éppen ruházati üzletben. A helyezéseket több kritérium alapján határozták meg, amely alapján maximálisan 100 pont volt adható. Többek között a
környezetet (tisztaság, pihenőhelyek száma, vagy éppen a helyiek hozzáállását), az
üzleteket (kialakítás, személyzet felkészültsége), és természetesen a
vevőkiszolgálás minőségét is vizsgálták.
A hírek szerint az utóbbin „buktak meg” a franciák, ugyanis Párizsban több helyen is komoly probléma volt a vásárlókhoz való hozzáállással és a kiszolgálással. Ez alapján a lista utolsó harmadába csúsztak volna, szerencse, hogy néhány más szempont – így például a helyiek segítőkészsége - alapján szebb a kép, így sikerült a 16. helyre visszatornázni a világ egyik leghíresebb bevásárló utcáját. Ez utóbbi már csak azért is kellemetlen, mert itt a legtöbb üzlet olyan világmárkához tartozik, mint a Louis Vuitton, a Cartier, vagy éppen a Guerlain.
nem járt jól egyébként New York sem, az összesítésben a 26. helyezés igencsak kínos, igaz, itt kevésbé volt baj a „vevőszolgálattal”...
A lista a pontszámok alapján:
1. Orchard Road, Singapore 89
2. Avenue de la Liberté, Luxembourg 85
3. PC Hoofstraat, Amsterdam 83
4. Bagdat Avenue, Istanbul 83
5. Oscar Freire, Sao Paolo 82
6. George Street, Sydney 82
7. Mariahilferstrasse, Vienna 80
8. Avenue Louise, Brussels 78
9. Ginza Line, Tokyo 78
10. Bond Street, London 77
11. Aleksanterinkatu, Helsinki 77
12. Passage Victor Emmanuel, Milan 76
13. Strøget, Copenhagen 75
14. Wangfujing Avenue, Beijing 75
15. Alvear, Buenos Aires 71
16. Champs Elysées, Paris 71
17. Drottninggatan, Stockholm 71
18. Apgujeong-dong, Seoul 71
19. Karl Johan, Oslo 70
20. Calle Serrano, Madrid 69
21. Friedrischstrasse, Berlin 68
22. Ulica Florianska, Krakow 67
23. Nevsky Prospekt, St. Petersburg 67
24. Ermou Street, Athens 65
25. Rue Ste Catherine, Montreal 64
26. 5th Avenue, New York 64
27. Avenida de la Libertad, Lisbon 61
28. Rue du Rhône, Geneva 59
29. Des Voeux Road, Central, Hong Kong 57
30. Linking Road, Bandra, Mumbai 56