Az úszó fürdőkád lehet a nyár slágere


Alkoholfogyasztás és fürdőruha-viselet: a helyi rendeletek szerint

Miért építenek emberek medencét a tó-, vagy tengerparton lévő házukhoz? Mert megtehetik - hangozhat a válasz, de vélhetően a víz hőmérsékletének - rosszabb esetben minőségének - is komoly szerepe van ebben. A kettőt - mármint a tengert/tavat és a medencét - ugyanakkor lehet közös nevezőre hozni: legegyszerűbben úgy, hogy előbbibe beletesszük az utóbbit.

A Hot Tub Boat leginkább egy úszó fürdőkádra emlékeztet és lényegében az is. Maga az ötlet tényleg zseniális: lelki szemeink előtt már látjuk is, ahogy a Balaton Sound teljes lakossága ilyenekben piheni ki az előző estét és/vagy készül fel a következőre, miközben a fürdőkád kölcsönzéssel foglalkozó fiúk a napernyő alatt álló páncélszekrénybe talicskázzák a pénzt. A fizikai munkát igénylő vízibiciklikkel ellentétben a Hot Tub Boatban csak feküdni kell, a haladásról ugyanis elektromotor gondoskodik. A fürdővizet ráadásul menet közben is melegítik, egyszerre pedig hatan is pihenhetnek benne. Az úszó fürdőkádban találunk egy minden esetben szárazon maradó rekeszt is, de legalább ugyanilyen fontos a két hűtött szekrény. A Seattle-i cég mindezt annak ellenére építette bele, hogy külön felhívják rá a figyelmet: a forró fürdőt és az alkoholt nem jó keverni, pláne nem egy méretes tó közepén.

Az első Hot Tub Boat-ok májusban jelennek meg az amerikai piacon, a cég pedig elsősorban kölcsönzésükkel szeretne foglalkozni, de a leglelkesebbek meg is vásárolhatják majd. Ára egyelőre nem ismert, de mi nem sokat gondolkodnánk a siófoki vízibiciklészek helyében.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr364294970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása