Fektessen Aston Martin biciklibe!

120622astonbike6.jpgSzámos prémium- és luxusmárka gondolta már úgy, hogy érdemes nevét adni kétkerekű járművekhez is. S persze sok egyéb mindenhez, ami nem is tartozik igazán a profiljába. A sorba most az Aston Martin is beállt. (Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem ez az első Aston kerékpár.) A mindössze 77 példányban készült Aston Martin One-77 négykerekűhöz illő kétkerekűt is piacra dobnak, és természetesen ebből is csupán 77 darab készül.

A mintegy két millió dolláros autó összes példánya gazdára talált, és feltehetően nem lesz gond a bicikli eladásokkal sem. A kézzel összeszerelt darabok az Aston Martin és a Factor Bikes együttműködésének gyümölcsei, és ez utóbbi cég a maga területén - országúti versenykerékpárok - szintén elég jó nevű vállalkozásnak számít. Az One-77 Cycle érdekessége, hogy egy komolyabb méretű érintőpanelt kapott, amely mintegy 100-féle adatot és statisztikát képes megjeleníteni. Az olyanok mellett, mint a sebesség vagy a magasság, akár az emelkedő szögét, vagy a hátsókerekek fordulatszámát is meghatározza, de tudja rögzíteni a pulzus- és légzésszámot, a belső testhőmérséklet, sőt a GPS mellett egy komplett EKG készülék is helyet kapott benne.

120622astonbike2.jpg

A karbon vázas és karbon kerekes kerékpár az ígéretek szerint közel annyira testre szabható lesz, mint egy igazi Aston Martin, így akár a nyerget, de a váz és a féknyergek színét is mi mondhatjuk meg. Mondjuk nem is csoda, hiszen a néhány hét múlva megvásárolható széria indulóára a tervek szerint 25 ezer font lesz, ami forintban mintegy 9 millió forintnak felel meg. Ez egyébként nem is sok, alig 2 millió forinttal több, mint mondjuk a hazai gyártású m55 Bike, amely ugye szintén elég kellemes darab. A brit autóhoz hasonlóan a bicikli is jó befektetés lehet.120622astonbike10.jpg

A Chanel néhány évvel ezelőtt dobott piacra saját név alatt egy exkluzív kétkerekűt. A mindössze 100 példányban készül jármű eredetileg 17 ezer dollárért volt kapható, de most egy-egy példányért ennek a dupláját is megadják a gyűjtők.120622astonbike11.jpg

Egy stílusos Chanel

120622astonbike5.jpg

120622astonbike7.jpg

120622astonbike9.jpg

120622astonbike8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr484605325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása