Mi olyat lehet csinálni egy világváros közepén, ami kicsit is emlékeztet a természetre? - tette fel a kérdést több luxusmárka is az elmúlt években. A növények jók, de megvannak a korlátaik, a vadállatok értelemszerűen kiesnek, egy hangyafarm pedig hát nem sokban járulna hozzá a márkaépítéshez. A kérdésre a választ a Louis Vuitton adta meg még 2009-ben, amikor is kaptárakat telepített a Champs Élysées-n lévő főhadiszállásuk tetejére, amikbe az azokban megfordult hozzávetőegesen 200 ezer méh két év alatt 75 kiló mézet termelt. A végeredményt La Belle Jardinière néven üvegekbe is csomagolták, szerencsére viszont nem tették ki a polcokra, inkább a partnereknek osztogatják ajándékba.
Az LV láthatóan annyira klasszul kitalálta az egészet, hogy követői is akadtak. A Jaeger-LeCoultre július óta szintén saját mézét osztogatja, igaz az ő tíz kaptárukban némileg több gyűlik össze. Ez nem kis részben annak tudható be, hogy nem egy nagyváros közepén, hanem a Svájc francia határához közeli Vallée de Joux-ban vannak, tavakkal és erdőkkel körülvéve. Az óragyártó láthatóan méz kérdésében is biztosra kívánt menni, így egy profi méhészt szerződtetett, aki szemmel tartja a sárga-fekete csíkosakat. Kedves gesztus, hogy az itt megtermelt mézből mindenki kap egy kis üveggel, aki meglátogatja a manufaktúrát.
A teljes történethez hozzátartozik, hogy méhészkedésileg nem a Louis Vuitton találta fel a spanyolviaszt, inkább csak meghonosította a megoldást a luxusiparban is. Párizsban legkevesebb fél tucat emblematikus épület tetején találunk kaptárakat, az utóbbi időben pedig egyre-másra bukkannak New York Cityben is. Utóbbi helyen, a Waldorf Astoria tetején például már 300 ezres kolónia él, akik tavaly közel 230 kilónyi mézzel támogatták a szálloda konyháját.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.