A védelem ára: páncélozott luxusautó százmilliókért

121120biztonsag1.jpg

Az "átlagos" luxusautóhoz képest igen tetemes felárral kell számolni a burzsujoknak, amennyiben a sokkal nagyobb biztonságot jelentő páncélozott változatot választják. A gyárak nem igazán verik nagydobra az árakat, de a használtautó-piacon találni néhány példányt. Egy ilyen Rolls-Royce vagy éppen Maybach szinte aranyárban van: egy 2008-as évjáratú Maybach 57 esetében 450 ezer eurót, átszámítva mintegy 130 millió forintot kérnek egy - csupán a kézifegyverek ellen védelmet jelentő - B4 szintre felhozott darabért, miközben a mezei változat ára ugyanebből az évjáratból mindössze 150-200 ezer euró között van. 

Az igazi luxusautók mellett természetesen a prémiumszegmensből is választhatunk, az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz szinte szériában gyárt ilyen darabokat. Az árakra jó megközelítést adhat, hogy a bajor márka esetében az egyes változatok árszintje az alapmodellhez képest annak akár három és félszerese is lehet. A vevőket ráadásul megválogatják, mindenki nem is vásárolhat közvetlenül a gyártól, ami mondjuk nem is csoda, hiszen egy hazai biztonsági portál szerint a német jogszabályok alapján a BMW X5 ezen verziója fegyvernek minősül, mivel összkerékhajtású és páncélozott, így alkalmas lehet terrortámadások elkövetésére.

121120biztonsag5.jpg

Az egyes páncélozottsági szinteket nemzetközi sztenderdek alapján határozzák meg. A B1 azt jelenti, hogy egy .22 kaliberű golyó 10 méterről sem okoz kárt, míg a B2 a 9 milliméteres Parabellum, a B3 és a B4 pedig már a Magnum lövedékeinek (.357 és a .44), is ellenáll, az utóbbi három esetében ráadásul akár már 5 méteres távolságban is lehet a támadó. Az az autó, aminek a neve mellett ott a B5 10 méterről képes komolyabb károsodás nélkül elviselni egy M16 vagy egy AK-47 sorozatot. A B6 és B7 esetében pedig nemcsak a kézifegyverek nem tesznek kárt az utasokban, de a kézigránátok és robbanóanyagok repeszei ellen is véd a jármű, sőt, még az aknára futást is túl lehet élni.

121120biztonsag3.jpg

A páncélozottság persze önmagában kevés, ezeknél az autóknál más átalakításokkal is növelik a védettséget. Többek között az abroncsok esetében lehet defekttűrő, teljesen tömör, vagy akár cellás változatot is választani (az autó így simán elmegy még 100 kilométert 80 km/órás sebességgel), ettől függően pedig a felfüggesztést, de számos egyéb alkatrészt is át kell dolgozni. A védelmi szinteket a BRV (BRV 1999 és BRV 2009) tanúsítványok alapján határozzák meg. Itt a VR1 és a VR4 között magas szintű védelemről, míg a VR5 és VR7 között a legmagasabb szintű védelemről beszélünk.

Az ilyen járműveket egyébként nem egyszerű vezetni, a súly nagyobb, nő a féktáv, az autó lényegében másképp reagál, mint a tömegtermelés során a szalagról lekerült modellek. A stresszhelyzetről már ne is beszéljünk, ilyenkor pillanatok alatt kell eldönteni azt, merre induljon tovább az autó, amiből esetleg alig lehet kilátni a golyóktól összetört szélvédőn, miközben csak hátramenetben lehet menekülni.

A szakértők szerint érdemes mindig gyári modellt vásárolni, mert az utólagos megoldások közel sem olyan hatékonyak. A piacon szerencsére mindig akad néhány másodkézből származó példány, a már említett Maybach mellett van Mercedes-Benz S-osztály évjárattól függően 280-340 ezer euróért, vagy éppen Audi A8L mindössze 200 ezerért. Ez utóbbit egyébként bérelni is lehet, egy napra mindössze 1950 euró az díja, ami mintegy 550 ezer forint adók nélkül.

Ez utóbbi sem olyan rossz, egy VR6/VR7 szintű védelemmel ellátott új Maybach vagy egy Rolls-Royce esetében az árcédula ugyanis könnyedén eléri a 800 ezer-1 millió eurót.

121120biztonsag6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr474915091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása