Luxusmárka-dömping lesz az Andrássy úton (Frissítve!)

121125ilbaciodistile2.jpg

Egyelőre hivatalosan még nincs bejelentés, de a szemfülesek már tudhatják, milyen márkák érkeznek a jövő év elején az első hazai luxusáruházba Andrássy útra. Az Il Bacio di Stile ugyanis 30 új üzletet/márkát jelent mintegy 4000 négyzetméteren. Tiszta luxus túladagolás!

A háromemeletes épület - felette még van két további szint - az első hírek szerint idén szeptemberben nyitotta volna meg a kapuit. A korábbi honlapot nemrég lecserélték egy statikus oldalra, aminek köszönhetően új információkkal is gazdagodtunk: a nyitás 2013-ra tolódik, és a kirakott logók alapján már a márkákat is be lehet azonosítani. Így végre alaptalannak bizonyult az a félelem, hogy a mostani helyzetben mégsem érdemes itthon a luxusba invesztálni és nem nyílik meg a luxusáruház.

121125ilbaciodistile1.jpg

Ez utóbbi miatt már csak azért sem kell aggódni, mert az 5 milliárd forintra becsült projekt mögött Gattyán György, a Live Jasmin oldal tulajdonosa áll. Ő a Napi Gazdaság gondozásában tavasszal megjelent A 100 leggazdagabb magyar 2012 kiadványban 98 milliárd forintra becsült összeggel az ötödik helyen szerepel, méghozzá úgy, hogy az elmúlt egy évben a legnagyobb ütemben, 65 milliárd forinttal tudta növelni a vagyonát. (A magazin szerint a cégcsoport idei eredménye önmagában 10 milliárd forint lesz.) A Gattyán-birodalom természetesen számos egyéb üzletben is érdekelt, sok más területtel foglalkoznak a cégei, mivel azonban a szexre mindig lehet építeni, ezért ez lényegében elapadhatatlan forrást biztosít az üzletember számára más ötleteinek megvalósításához.

A honlapon szereplő márkák többsége:

Agnona (Ermenegildo Zegna Group), Armani Collezioni és Giorgio Armani, Belvest, Bottega Veneta, Brioni, Brunello Cucinelli, Canali, Céline, Chloé, Donna Karan, Geospirit, Jacob Cohen, Jil Sander, Jimmy Choo, Lanvin, Love Moschino, Malo, Michael Kors, Moncler, Pal Zileri, Pinko, Ralph Laure, Valentino és Red Valentino, Salvatore Ferragamo, Sergio Rossi, Tods, Tom Ford, Yves Saint-Laurent, Zadig & Voltaire és az Y-3.

Az év jelentős részét a hírek szerint ugyan Gattyán György a tengerentúlon tölti, de ez a luxusáruház szempontjából nem jelent problémát, hiszen az Il Bacio de Stile projektet Magyari Tamás felügyeli. A szakember neve nem ismeretlen a hazai burzsujok előtt, hiszen korábban az Andrássy úti Ermenegildo Zegna boltot vezette. Az üzletek mellett az Andrássy út 19. szám alatt a tetőn egy panorámás étterem, a Sky Bar kap helyet, míg a környéken komoly gondot jelentő parkolás problémáját állítólag saját mélygarázzsal oldják meg. A legújabb információink szerint a beruházásnak ez a része nem valósult meg, de az már biztosnak látszik, hogy tavasszal nyit az áruház.

A korábban napvilágot látottak szerint az Il Bacio di Stile corner típusú áruház lesz, tehát egy üzlettérben lesznek a különböző márkák, legfeljebb csak elkerített sarkokat kap egy-egy kiemelt brand. Így egyelőre még azt sem tudni, hogy az egyes márkák mögött pontosan kik állnak majd. Információink szerint lesz olyan, ahol az anyacéget képviselő hivatalos hazai forgalmazó is részt vesz az üzletben, de a márkalistát látva a többség esetében inkább az a valószínű, hogy maga az Il Bacio di Stile intézi a beszerzést. Egyébként ezek közül néhány már most is elérhető itthon, így nem ez lesz a hazai premier, de az áruházban fellelhető választék az egyes márkák tekintetében mindenképpen a(z egyik) legszélesebb lesz majd Budapesten.

A végére pedig néhány kép, milyen is volt az épület korábban:

121125ilbaciodistile3.jpg

121125ilbaciodistile3.jpg

121125ilbaciodistile3.jpg

121125ilbaciodistile3.jpg

121125ilbaciodistile3.jpg

121125ilbaciodistile3.jpg

121125ilbaciodistile3.jpg

121125ilbaciodistile3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr394924411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása