Legyél magyar űrturista akciósan 26,9 millió forintért!

130301space1.jpg

Az űrturizmus menő dolog, nem véletlen, hogy több cég is azt ígéri hamarosan már a Hold vagy a Mars a cél. Egyelőre persze még nem tartunk itt, de a világűrbe már viszonylag simán – és viszonylag sok pénzért – ki lehet jutni. A jó hír ezzel kapcsolatban, hogy végre a hazai burzsujok is könnyedén űrturisták lehetnek. Nem kell nekünk Virgin Galactic, hiszen 26,9 millió forinttal már bátran bebaktathatunk egy pesti utazási irodába is. Sőt, a segítségükkel a sztratoszférába már 4,5 millió forintért is eljuthatunk.

Mindenki azt gondolta, hogy ez csak néhány kiváltságos, szakképzett embernek sikerülhet, de általunk elérhetővé válik bárki számára. Egy olyan élmény, amit sosem fog elfelejteni. Megszemlélheti a csillagokat, visszatekinthet gyönyörű Földünkre 100 kilométeres távolságból, és átélheti a súlytalanság állapotát – áll a Millenium Utazási iroda honlapján.

A program elsőre nem is tűnik rossznak. Az űrrepülő mintegy 60 percet tölt a levegőben, ezen idő alatt gyorsabban száguldunk majd, mint egy vadászpilóta, és azt is megtapasztaljuk, milyen érzés, ha 4 és fél G hat ránk. Sőt, több mint 100 kilométer magasságból megnézhetjük a bolygónkat, miközben 5-6 percet a súlytalanság állapotában is eltöltünk. A fejenként 26,9 millió forintos árban benne van az orvosi vizsgálat és a repülés előtti felkészítő program, amelyen szakképzett oktatók segítségével ismerkedhetünk meg az űrutazás rejtelmeivel (repülési szimuláció, Zero –G repülés, jet repülés). A díj továbbá tartalmazza az utazást menetrendszerinti repülőgéppel az indulás helyszínére, Curacao-ba, ahol egy luxushotelben 3 éjszakát tölthetünk el, valamint a biztosítást a repülés (!) alatt.

130301space2.jpg
Az iroda egyébként „fapados" űrcsomagot is ajánl. Egy MiG 29 Fulcrum üléséből 6 490 000 forintért kitekinthetünk az űrbe, de egy 25 perces akrobatikus repülést már ennél 2 millió forinttal olcsóbban is megúszhatunk. A leírás szerint a szubszonikus repülés (hangsebesség alatti) közben számtalan akrobatikus elemet hajt végre a pilóta, így van bukfenc és háton repülés. Az igazi élményt viszont 5 290 000 forintért kapjuk, amikor is a 45 perces szuperszonikus repülés (hangsebesség feletti) alatt arra is lehetőséget kapunk, hogy rövidebb ideig mi irányítsuk a gépet.
A program teljes időtartama mintegy 3 óra, amely tartalmazza a fél órás előkészületet, az egyeztetést a pilótával, egy orvosi vizsgálatot és magát a repülést is. A felszerelést természetesen biztosítják, így van oxigén maszk, G-ruha, és repülős sisak. Alapesetben mintegy 5-6 kilométeres magasságig jutunk, de az űrrel is megspékelt változatnál a gép eléri a sztratoszférát (20-21 km)l, míg a terhelés 3G és 9G között mozog majd.

A MiG-es programok a Nizhny Novgorod közelében található Sokol Repülőbázisról indulnak, és a fenti árakban is benne van a repülőjegy Budapestről, 2 éjszaka szállás – igaz, csak 3/4 csillagos szállodában -, a biztosítás a repülés alatt, egy fénykép a pilótával, valamint tanúsítvány a részvételről. A kínálatban van az űrutazásra felkészítő tanfolyam is 7 590 000 forintért, amelyet azoknak akik, később szeretnének részt venni egy speciális űrrepülővel történő szuborbitális űrutazáson.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr135111455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása