Fogyasztói társadalomban élünk. Egy burzsuj esetében pedig hatványozottan igaz, hogy a Black AmEx állandó veszélynak van kitéve. Eddig persze kontrollálni lehetett, hogy legalább "otthon" legyen egy kis nyugalom. A luxusmárkák azonban már a gardróbban vannak, legalábbis a The St. Regis Bal Harbour Resort and Residences szobáiban. A hotel ugyanis új szolgáltatást indított.
A personal shopping már régóta nem ismeretlen fogalom, itt viszont új szintre emelték. A szállodába érkező vendégek a szobafoglalással együtt még az érkezés előtt kitölthetnek egy olyan kérdőívet is, amelyen ízlésükről és a szolgáltatás szempontjából egyéb releváns preferenciáikról nyilatkozhatnak. Ez alapján a Neiman Marcus munkatársai vállalják, hogy érkezéskor a szállodái szobában egy személyre szabottan feltöltött gardrób vár minket ruhával, cipővel, és számos egyéb kiegészítővel. A vendégeknek három napjuk van arra, hogy eldöntsék, kell-e az adott portéka. Természetesen, ha valamelyik darabot hordjuk - és nem a felpróbálás céljából vesszük fel -, akkor azt meg is kell vásárolni...
A St. Regis persze szerencsés helyzetben van, hiszen mellette található Miami legburzsujabb bevásárlóközpontja. A Bal Harbour Shops 1965-ben nyitotta meg kapuit, ahol mostanra több mint 100 üzlet várja a pénzes vásárlókat. A már említett Neiman Marcus mellett van itt Saks Fifth Avenue áruház, és olyan márkák, mint a Brioni, Giorgio Armani, Valentino, Chanel, Dior vagy éppen az Oscar de la Renta, de itt nyílt meg tavaly decemberben az USA első, a márka új koncepcióját tükröző Saint Laurent Paris üzlete is.
A hely érdekességei közé tartozik, hogy azon kevés bevásárlóközpontok egyike, amely családi tulajdonban van, lényegében 100 százalékos kihasználtsággal működik, így a luxusmárkák várólistán vannak, valamint az, hogy itt az egy négyzetméterre eső éves költés tavaly közel 30 ezer dollárt tett ki, ami az Egyesült Államokban egy átlagos bevásárlóközpont hasonló mérőszámának több mint hatszorosa.
A szállodára visszatérve, természetesen külön gondoltak a hölgyekre és az urakra...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.