Újabb próbálkozás a burzsuj Facebookra: itt a Bőség!

24social.jpg

Sokan szeretnék már egybeterelni a világ milliomosait, aminél keresve sem lehetne jobb platformot találni a közösségi médiánál. A burzsuj Facebookra már akadt néhány próbálkozás, átütő sikersztoriról azonban egyelőre nem hallani. A vélt piaci rést most egy régi-új oldal, az Affluence szeretné betölteni.

A Facebook menetelése ellenére egyre többen vannak olyanok is, akik elzárkóznak a közösségi kommunikáció,  pontosabban a személyes információk megosztásának ettől a formájától, nem beszélve azokról, akik szerint a Facebookot elutasítani az igazi sikk. A tematikus közösségi oldalaknak ugyanakkor nagyon is lehet létjogosultsága, ahogyan azt a LinkedIn sikere is mutatja.

Erre építene a hat évvel ezelőtt alapított Affluence - a név magyarul bőséget jelent - is, amely azért jó néhány dologban különbözik a Facebooktól. A legfontosabb szűrő vagyoni természetű: itt az lehet csak tag, akinek vagyona eléri legalább az egymillió dollárt, vagy az éves jövedelme meghaladja a 200 ezer dollárt. Kivétel persze akadhat, hiszen tagok ajánlásával olyan is bekerülhet, akinek ugyan az előbbieknek nem felel meg, de jelentős befolyással rendelkezik politikai-gazdasági körökben. Az Affluence egyébként is inkább egyfajta klub az elit számára, amin keresztől lehet jótékonykodni - külön szekció szolgál az adományozásra és ilyen rendezvényekre is lehet jelentkezni -, de 24/7 concierge szolgáltatás is jár a belépőknek.

130424boseg2.jpg

A bekerülés persze nem automatikus: az adatokat ellenőrzik, a jelentkezőket szűrik, így saját bevallásuk szerint 40 esetből 1 sikeres felvételről tudnak csupán beszámolni. A tagság maga egyébként ingyenes, de néhány szolgáltatásért fizetni kell. A cég honlapján van néhány adat a közösségre vonatkozóan, ezek szerint 65 százalékban Észak-Amerika, 25 százalékban Európa burzsujai képviseltetik magukat az oldalon. A tagság 10 százalékát vizsgáló felmérés szerint pedig az átlagos jövedelem 720 ezer dollár, míg a vagyon 2,4 millió dollár.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr115244644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása