Kétmillió forint a legjobb jegy az idei wimbledoni döntőkre

130505wimbledon4.jpg

Wimbledon már 1877 óta előkelő helyet foglal el az éves burzsuj események rangsorában. E sorok írójának is van olyan ismerőse, akinek bakancslistáján szerepel a döntő megtekintése, ha nem is az első sorból, de mindenképpen valami jó helyről a stadionban. A szervezők természetesen itt is kínálnak VIP csomagot, amelyből a legdrágább potom 2,1 millió forint. Sietni viszont nem árt, mert már kevesebb, mint egy tucat hely akad csupán.

130505wimbledon1.jpg

A négy Grand Slam közül a wimbledoni verseny a legrégebbi és a legelőkelőbb, de azért is különleges, mert egyedül ezt játsszák füves pályán, amire a versenyzők csak fehérben léphetnek. Az idén június 24. és július 7. között - a hagyományok szerint az első nap mindig 6 héttel az első augusztusi hétfő előtti napra esik -rendezik meg a tornát, lényegében minden nap van mérkőzés, de természetesen a legnagyobb figyelmet az utolsó két nap kíséri, amikor is a női és férfi egyes/páros döntőkre kerül sor.

130505wimbledon2.jpg
A szervezők konkrét csomagokat is kínálnak a versenyre. A legjobb (de fajlagosan nem sem a legdrágább) ezek közül The Wimbledon Finals Tour, amely a már említett 5940 fontért 3 éjszakára szállást és az utolsó két napra belépőt biztosít a döntőkre. A szálloda természetesen ötcsillagos, így a The Savoy, esetleg a St. Pancras Renaissance by Marriott biztosítja a pihenést éjszakánként - valamint a reggelit, mert sajnos vacsora nincs az árban -, de kint a pályán is garantálják a luxust. A két nap során ugyanis "tagságot kapunk" a The Gatsby Club-ba, ahol valóban folyik a bor és a pezsgő, de hagyományos délutáni teázásra (eperrel és tejszínnel) is van lehetőség, a háromfogásos ebédet pedig egy Michelin-csillagos séf, Albert Roux készíti el, ráadásul nem is egy, hanem rögtön három menüsort kínálva. (A klubból televízión keresztül is követhetjük az eseményeket, de a helyek, ahova a jegyek szólnak mindössze néhány perc sétára találhatóak.) A csomag tartalmaz még belépőjegyet a Wimbledon Lawn Tennis Museum épületébe, valamint a klub és a metróállomás (!) közötti transzfert, és két nap ingyenjegyet a londoni tömegközlekedésre.

A fentieket akár egy napra is élvezhetjük, a július 7.-ére tervezett férfi egyéni és női páros döntőt például egy éjszakára szóló szállással a már említett két szálloda egyikében 4025 fontért, azaz 1,4 millió forintért kínálják.

130505wimbledon3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr665282403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása