Mary Poppins-szolgáltatás a fedélzeten

130908nanny1.jpg

Mindig van új a nap alatt. Most egészen pontosan a felhők felett, hiszen az Etihad Airways hosszú távú járatain bevezette a repülő dadus szolgáltatást. A Flying Nanny angolul jobban hangzik, na, ilyenből van mintegy 300 a cégnek, akik mind a neves brit Norland College-ban szerezték meg a diplomát.

A dadusok feladata a kisdedek és gyermekek pesztrálása lesz a fedélzeten. Ez egyébként nem is olyan könnyű - ezért is kell a neves iskola -, hiszen különböző korú, nemű és - ami nagyon fontos - kultúrájú gyermekeket kell kísérni. A bábozás, az origami és az arcfestés mellett tanácsokat többek között adnak a szülőknek, hogyan kezeljék a repülésből (idő eltolódás, unalom az egyhelyben ülés miatt, stb.) adódó problémákat.

A tervek szerint az év végéig 500 narancssárga kötényt viselő dadus teljesít majd szolgálatot az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársaságának gépein, és a gyermekes családok mellett elsősorban a kísérő nélkül utazó lurkók mellé ajánlják. Az ingyenes szolgáltatás része egy speciális utazási egységcsomag a gyermekeknek, és már a turista osztályon utazóknak is elérhető.

130908nanny2.jpg

Az új trend feltehetően hamar népszerű lesz, akár csak az az új szolgáltatást, amelyet most vezetett be a Singapore Airlines vagy éppen az Air Asia X, a két vállalat lényegében gyerekmentes zónákat ígér a repülőgépein, ahova nem ültetnek 12 évnél fiatalabbakat.Igaz, ez már feláras szolgáltatás!

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr95501057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása