Eladó aranybánya és Louis Vuitton cipőbolt - Burzsuj á la carte

1114balc4.jpg

  • 800 négyzetméteres üzletet nyit a Louis Vuitton Dubajban. A Közel-Kelet legnagyobb LV üzlete 2015 elején nyílik majd a Dubai Mallban, a cipőfetisisztáknak pedig remek hír, hogy csak lábbeliket árusító Louis Vuitton is nyílik majd 2014 közepén a Harrod’s-ban.

  • Eladó egy kaliforniai szellemváros, ahol akár még aranyra is bukkanhatunk. Az észak-kaliforniai Seneca  lényegében ugyanazt tudja, mint a legtöbb apró település ezen a környéken - néhány faház, csodaszép környezet és a legváratlanabb helyekről előbukkanó bendzsós hippi -, viszont van italmérési engedélye és egy szegről-végről működő aranybányája. Utóbbihoz képest fillérekért, 225 ezer dollárért (50 millió forintért) árulják a várost, amiben csak a négyhektáros terület és a rajta lévő ingatlanok foglaltatnak benne, az aranyat nem garantálják.

  • Megnyitotta első szalonját Londonban a Tesla. A Model S alapára ott 49 900 font (17,7 millió forint), a Tesla vásárlók pedig az autó élete végéig ingyen használhatják a gyorstöltő-állomásokat, ami azért elég vonzó ajánlat - főleg akkor, ha időközben nem ég porrá.

1114balc2.jpg

  • A nyárihoz hasonlóan a jövő évi téli olimpiára is Giorgio Armani öltözteti az olasz csapatot.

  • Jó hír: 33 százalékkal nőtt a Burberry nyeresége a 2013/14-es üzleti évben, 17%-os forgalomnövekedésével pedig történelmében először haladta meg az egymilliárd fontos forgalmat.

  • Rossz hír: mindeközben 55 százalékkal csökkent a profitja a Montblanc-nak. Ezt orvosolandó lassan, de biztosan kihátrál majd a drága női ékszerek ágazatból és ezen felül még jó néhány kisebb-nagyobb átalakítás várható majd.

1114balc3.jpg

  • 44 millió dollárért adtak el órákat a Christie’s kétnapos aukcióján. A rekorder az a rózsaszín arany tokkal készült Patek Philippe lett, amiért 2,1 millió dollárt fizettek, de egy Rolex Daytonáért is egymillió dollár felett fizettek.

  • Kedd éjszaka megdőlt a legdrágább aukción elkelt műtárgy rekordja New Yorkban. A Christie's aukciósház neves háború utáni művészek munkáit ajánlotta fel megvásárlásra, Francis Bacon műve, pontosabban művei pedig minden várakozást felülmúltak. A Lucian Freud-ot ábrázoló három képért végül 142,4 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő, aki a pletykák szerint akár Roman Abramovics is lehet.

1114balc1.jpg

  • A 40 éves Kate Moss lesz a jövőre 60 éves Playboy címlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr875634591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása