Itt az olcsó Vertu!

23vertu1.jpg

Kezdjük a jó hírrel: sosem lehetett még ilyen kedvező áron Vertu telefonhoz jutni. Az alapáron is közel 9 - aligátorbőrrel pedig már 12 - ezer euróba kerülő TI után októberben az új, szintén Android operációs rendszerrel szerelt Constellationt is bemutatták, ami garantáltan az idei burzsujok kedvelt karácsonyi ajándéka lesz. A Vertu ugyanis úgy vitte le a ötezer euró környékére az alapárat, hogy a Constellation háza titánötvözetből készül, 4,2 colos kijelzőjét zafírkristály-üveg védi és ugyanúgy kézzel szerelik össze Angliában, mint a nála sokkal drágább testvéreit.

23vertu3.jpg
Ezek szerint akkor elment az esze annak, aki a közel kétszer ennyibe kerülő TI-t veszi? Nem, nem igazán: az új Constellation ugyanis azért tud viszonylag olcsó lenni, mivel nem jár hozzá az egyéves Concierge szolgáltatás. Ez rossz hír, mivel eddig úgy 50 százalékban kimondva-kimondatlanul ezzel indokolták a Vertu telefonok árcéduláját - igaz most durván 50 százalékkal lett olcsóbb. Praktikus hátránya, hogy így egy fokkal nehezebb lesz gombnyomással helikoptert intézni a Magyar Nagydíjra, mindemellett mégis örülhetnek az Andrássy úton az új tulajdonos bátor koncepcióváltásának. A máskülönben évi kétezer euróba kerülő szolgáltatás ugyanis még csak nyolc nyelven elérhető, melyek között nem szerepel a magyar, vélhetően pedig ez az oka annak, hogy a hazai Vertu-tulajok jelentős része sosem használta ki a szolgáltatásban rejlő, amúgy pazar lehetőségeket. (A magyar nyelv sajnos a menüből sem választható.)

23vertu2.jpg

A már említett hiányosságtól eltekintve pedig bátran állíthatjuk, hogy a Constellation éppen annyira minőségi összhatást kelt, mint a korábbi Vertu telefonok bármelyike. Az ötféle színben kapható készülék jóval súlyosabb, mint egy iPhone, de legalább annyival masszívabbnak is érződik. A kijelzőt, illetve a kamerákat borító zafírüveg egyik előnye, hogy akarva sem lehet megkarcolni, ráadásul a hátlap, illetve a kiegészítők marhabőre is az eddigieknél jobban bírja a strapát. Technikailag az új Constellation nagyjából ugyanazt tudja, mint egy mai csúcskategóriás mobil, szolgáltatások terén azonban szerencsére találunk némi pluszt. Van például egy Remote Assist néven futó feature, ami jól jöhet, ha véletlenül mandarin nyelvre állítottuk Constellation-ünket. Ekkor jön a távoli problémamegoldó, aki mindent vissza-, illetve beállít, amit csak szeretnénk, de fogalmunk sincs, hogyan kéne. További kedves gesztus a 12 hónapos iPass hozzáférés, amivel a Vertu automatikusan csatlakozik egy rakás - pontosabban 1,3 millió - hotsporthoz a világban anélkül, hogy hozzáférésekkel és jelszavakkal kéne bíbelődnünk.

Bátor döntés volt elhagyni a Concierge-t az új Vertuból, de nincs kétségünk afelől, hogy egy év múlva itthon jóval több Constellationt látunk majd, mint az összes többi Vertut együttvéve. Hogy ez jó-e, vagy sem, azt mindenki döntse el maga.

Mi van a rablókkal?

A rendőség és a nyomozók kitartó munkája ellenére sem sikerült elkapni azt a két férfit, aki nyáron fényes nappal kirabolták a Vertu üzletet és brutálisan bántalmazták annak eladóját. Öröm az ürömben, hogy az eladó mostanra felépült súlyos sérüléseiből, az üzletben pedig - tanulva a történtekből - komoly biztonsági fejlesztéseket eszközöltek.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr535705646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása