Jön a kilométeres felhőkarcoló

27tower1.jpg

Kerek egy hónap múlva leteszik az alapkövét, onnantól pedig jó esetben hat, rossz esetben valamivel több év és át is vágják a szalagot a Kingdom Toweren. A felhőkarcolóban nem az az érdekes, hogy Szaúd-Arábiában van, hanem az, hogy a tervek szerint több mint egy kilométer magas lesz – a felhőket így nem alulról karcolgatni, sokkal inkább átdöfni fogja.

Bármennyire meglepő is, az egy kilométeres változat már a b-terv. A szaúdiak eredetileg egy mérföld, vagyis 1,6 kilométer magas felhőkarcolót akartak építtetni, de vagy sikerült őket meggyőzni arról, hogy a Burj Khalifánál kétszer magasabb épületnek vannak kockázatai, vagy egy olyan végösszeg szerepelt a papíron, ami rávette őket a mértékegység-váltásra. A Kingdom Tower persze így is elképesztően sokba kerül majd: jelenleg 1,2 milliárd dolláros büdzséről beszélnek, de mivel a 828 méteres Burj Khalifa is 1,5 milliárd lett a végére, így itt is van reális esélye az előzetes költségkeret átlépésének.

A világ legmagasabb épületében üzletek, éttermek, egy szálloda, irodák és persze lakások lesznek majd. Az embereket összesen 59 lift – köztük öt kétszintes! – mozgatja majd a mintegy kétszáz emelet között. Az építési technológia hasonló lesz ahhoz, amit a Burj Khalifánál is alkalmaztak, így többek között durván félmillió köbméter betont és 80 ezer tonna acélt nyel majd el a Kingdom Tower. A kilométeres felhőkarcolónak kilátóteraszai is lesznek, melyek egyikéről – tiszta időben – látni lehet majd a Vörös-tengert, és persze a kilátás úgy általában is meggyőző lesz majd, nem beszélve arról, micsoda privát partikat lehet majd itt rendezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr435880743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása