Heteken át hosszú sorok kígyóztak a milánói Pasticceria Marchesi előtt. A város lakói rég hozzászoktak ehhez, hiszen egyetlen jó olasz család asztaláról sem maradhat el a panettone karácsonykor, a kétszáz éves kávéház-cukrászdában pedig még helyi viszonylatban is kiemelkedő a minőség. Egy apróság ugyanakkor mégis megváltozott a tavalyi karácsonyhoz képest: a bevételek jelentős része idén már a Pradát gyarapítja.

A luxusmárka tavasszal vásárolta fel a Pasticceria Marchesi 80 százalékát és nem ők az egyetlenek, akik a gasztronómiában látják a növekedési lehetőséget. Hogy ne menjünk messzire, az LVMH-konszern szintén egy milánói cukrászdával, a Covával bővítette portfólióját tavaly, Renzo Rosso, a többek között a Marni mögött álló befektető pedig megvásárolta az egyelőre kevésbé ismert, ám nagy lehetőségeket rejtő olasz BioNatura biobolt-hálózatot. És ekkor még egy szóval sem említettük a kisebb-nagyobb borászatok felvásárlását, amiből szintén akadt idén jó néhány.

A sokat látott olaszok szerint ez pontosan ugyanaz a folyamat, ami a nyolcvanas években a divatvilágban zajlott és valóban akadnak hasonlóságok:

• Ezek a márkák családi tulajdonban vannak
• Viszonylag szűk körben, de kiváló hírnévnek örvendenek
• A maguk területén világelső minőséget produkálnak
  
  

Az olasz gasztronómia ráadásul nagyot megy az elmúlt években: 2007 óta 27 százalékkal nőtt az export, plusz olyanok tolják a szekeret, mint a Nutellát is jegyző Ferrero, a száraztészta-király Barilla, vagy a Rana, ami a friss tészták világpiacának 40%-át adja. A Prada, illetve az LVMH első lépése nem is lehet kérdés: új üzleteket nyitnak a világ más pontjain. A Prada hamarosan Dubajba, Hongkongba és Tokióba viszi a Marchesit és Bernard Arnault-nak is hasonló tervei vannak a Covával (Hongkongban már ott is vannak).

A vásárlói kör bővítési potenciálja pedig hatalmas, hiszen alighanem többen vennének olykor-olykor mondjuk egy tízezer forintos kalácsot, mint egy 300 ezres táskát.