Ez a világ legdrágább és legburzsujabb piknikkosara

20151020bentley1.jpg

Azon persze lehet vitatkozni, hogy a világ első igazi luxus szabadidőautója, a Bentley Bentayga kinézete vállalható-e vagy sem, de az biztos, hogy belül minden rendben van. Sőt, már azt is lehet tudni, hogy a stílusos kiegészítőkben sem lesz hiány! Az első ilyen hasznos összeállítás David Linley nevéhez fűződik. Az arisztokrata úriember nem mellesleg Erzsébet királynő unokaöccse, egyben a brit Christie's aukciós ház elnöke, de most nekünk sokkal fontosabb, hogy saját cége van, amely neve burzsuj körökben garancia a minőségre.

20151020bentley2.jpg

A David Linley Furniture ugyanis már 30 éve készíti kisebb és nagyobb lakberendezési tárgyakat igen magas minőségben. A már említett piknikkosár egyébként közös szerzemény, hiszen a munkából kivette a részét a Bentley „design részlege", az egyedi megoldásokért felelő Mulliner is. Természetesen minden darabot kézzel készítenek a legnagyobb gondossággal, éppen ezért megoldható a családi címer vagy a monogram „behímzése" is. S, itt ugye egy Bentley modellről van szó, így az sem különösebben meglepő, hogy a felhasználható anyagok száma a végtelenhez közelít.

20151020bentley3.jpg

A képek alapján is látszik, hogy nem egy hagyományos értelemben vett kosárról van szó, és a három részből álló szett minden darabja önállóan is megállja a helyét. Az egyébként igen praktikusnak tűnő kiegészítő - egyszerűen kihúzható az autó hátuljából - mindent tartalmaz, amire szükség lehet a szabadban. A kasmír takaró, a francia porcelán étkészlet, az ezüst evőeszközök mellett ott van 4 kristálypohár, és 2 üveg 8 Celsius-fokra behűtött Dom Perignon is.

20151020bentley5.jpg

A szeptemberben hivatalosan is bemutatott autó kerekeit mellesleg egy hatliteres, W12-es turbómotor hajtja. (A benzines mellett lesz később dízel változat is.) Ennek köszönhetően a 608 lóerő mellé 900 Nm nyomatékkal társul, és így a Bentayga mindössze 4,1 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/órás sebességre, a vége pedig 301 km/óránál lesz. A pontos árat még nem tudni, de az alapár olyan 160 ezer font lehet, ami most olyan 67,5 millió forint.

20151020bentley4.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr238008299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása