Vízre száll a Ritz-Carlton!

20170626ritzcarltonyacht1.jpg

Nem csak külföldön, de nálunk is egyre népszerűbbek a tengeri hajóutak. Az all-inclusive ellátás keretében néhány napra összezárt több ezer utas azonban nem igazán burzsuj dolog, sokkal inkább a tehetősebb középosztály játékszere. (A statisztikák szerint 1981 óta ez a turisztikai szegmens évi átlagban évi 8,5 százalékkal bővült.) Az égető problémára megoldást jelent a Ritz-Carlton szállodalánc múlt heti bejelentése miszerint 2019-ben útjára indul a cég által üzemeltetett első ultraluxus óceánjáró mindössze 298 fő utazik majd.

Az ötlet nem teljesen új, kicsiben a Four Seasons néhány évvel ezelőtt belevágott. A The Ritz-Carlton Yacht Collection azonban ennél sokkal impozánsabb terv, ugyanis rögtön 3 hajóról szól. Az első foglalásokat jövő májusban lehet leadni a 2019 végén induló 7-10 napos utakra, amelyek jellemzően mindössze 4 kikötőt érintenek majd. A hajó a Karib-térségben, Új-Anglia partjainál, valamint Európában szeli a vizeket, de ez az útvonalterv a 2021-ben vízre bocsátandó második jachtnél, míg egy évvel később egy újabb hajóval már a Csendes-óceánra is kimerészkednek.

20170626ritzcarltonyacht2.jpg

A tervek szerint a hajókon mindössze 149 erkélyes apartmant alakítanak ki, de lesz néhány nagyobb duplex penthouse is. A versenytársakkal szemben azonban nem csak ez lesz a különbség, hanem az is, hogy a hajó inkább az egyes állomásokra helyezi a hangsúlyt, azaz nem 5-6 órás gyors etapokban kell letudni az adott kikötőt, inkább a tartalmas helyi programokon lesz a hangsúly, így művészekkel, sztárséfekkel szerveznek különleges programot. A fedélzeten és a fedélközben természetesen a Ritz Carlton színvonalat hozzák, mind a Michelin-csillagos étterem, mind a spa tekintetében, de lesz válogatott borsort kínáló borbár is.

A viszonylag alacsony utas szám ellenére egyébként több étterem, kávézó és bár is várja majd a szerencséseket. Apropó utas szám, a kevesebb utas kisebb hajót is jelent, ami itt mindössze 190 méteres (623 láb) hosszt takar. Egészen pontosan csak a nagyokhoz képest kisebbet, mert jellemzően ekkora utas számhoz máshol csupán 200 láb hosszú hajó tartozik. Ezen viszont még pont elfér egy helikopter leszálló, miközben arra is megfelelő, hogy olyan a nagy óceánjárók számára tiltott helyeken is kikössön, mint Capri, Portofino, Mykonos, St. Tropez vagy éppen St. Barths. A cég nagyon optimista, a számításaik szerint a 400 ezer Ritz-Carlton vendégből mindössze 12 ezret kell meggyőzni - ennyi egy a hajó éves kapacitása -, hogy ezt a pihenést választja. A vízi alkalmatosságok egyenként 200 millió dollárba kerülnek, de a reményeik szerint nagyon hamar megtérül a befektetés.

Árak még nincsenek, de a célcsoport a legfelső 1 százalék, így nem is csoda, ha a teljes flotta öt hajóból áll majd. A végére még egy érdekes számadat, a tengerjáró hajók átlagosan 86-90 százalékos kihasználtsággal működnek, ezzel szemben a lánc tavaly 78 százalékot „tudott”. Ez utóbbi is kitűnő eredmény, de ha a hajón még ennél is többet tudnak...

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr212622469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása