Balatoni kilátás közel negyedmilliárd forintért

180629tagorefo.jpg

A Balatonnál egyre több a színvonalas program, és szerencsére ma már a gasztronómia is rendben van, hiszen a jó borok mellé, jó ételek - pontosabban éttermek - is akadnak. A mi szívünkhöz az északi part mindig is egy kicsit közelebb állt, mint az olaszországi lido-ra hajazó déli szakasz. A magyar tenger ingatlanpiaci szempontból is egyre felkapottabb. A projektek is egyre másra nőnek ki a földből, éppen ezért érdemes alaposabban is körbenézni, mielőtt (második) otthont választunk.

Nem árt ugyanis, ha nem egy száz lakásos társasház lesz az, ahol a hétvégéket, néhány hetet, esetleg hónapokat akarunk tölteni. A fejlesztések között szerencsére akad olyan is, amely megfelel a burzsuj kívánalmaknak. Az egyik ilyen a balatonfüredi Tagore Residence, ahol 2 épületben mindössze 35 lakásba lehet beköltözni jövő nyáron. A név választás az elhelyezkedésre is utal: a Tagore sétány csak egy perc séta, de a kikötő vagy éppen az Anna-bál helyszíne is alig több. Ez lényegében a város központja, így étterem, kávézó, és cukrászda is számos akad, ugyanakkor nincs messze a strand sem. 

Igen, az ott a háttérben a Balaton kékje is

Tagore sétány

A névadó Rabindranath Tagore indiai származású Nobel-díjas költő, aki a füredi szanatóriumban eltöltött idő és a gyógyulás emlékére hársfát ültetett. Az ő példáját sokan követték, így ma már számos neves fa, valamint ehhez kapcsolódóan számos szobor adja a park díszét. A híres faültetők között van több magyar Nobel-díjas, de Farkas Bertalan és Göncz Árpád is, szobrot pedig kapott Tagore mellett Deák Ferenc, Széchenyi István, Indira Gandhi vagy éppen Bujtor István is.

A lakások elég széles skálán, 38 és 99 négyzetméter között mozognak, de érthetően minket inkább a penthouse lakások érdekelnek. A győri székhelyű Olla Group által jegyzett fejlesztésben egyébként összesen 7 darab van, és mindegyik tóra néző panorámával rendelkezik. A kétszintes ingatlanok közül a legnagyobb a 132 négyzetméter alapterületű, ezért kapunk 3 hálószobát, 2 és fél fürdőszobát, 2 gardróbot, nappalit és konyhát, valamint további, több mint 50 négyzetméteres 1 erkélyt és 2 teraszt is, így lesz a hely a privát jakuzzinak. A képek alapján ezek a legfelső szinten ráadásul az intimitást is biztosítják. Ezért mintegy 223 millió forintot kell fizetni, míg a csak néhány négyzetméterrel kisebb társaikért 220 millió forintot kérnek. A sorból kilóg a legkisebb kétszintes ingatlan, ez "mindössze" 97 négyzetméter+45 négyzetméter terasz és erkély, amelynek az ára 168 millió forint.

A lakások 900 ezer forint/nm2 ártól indulnak, és itt a képen ebből 132 van

A padlófűtés, valamint a mennyezeti és falhűtés ezen a szinten alap, de a lakásokba beépített márkákra sem lehet panasz. A hidegburkolat Marazzi, a szaniter Jika Cubito, a csaptelep Hansgrohe, a zuhanyzó és a kád Riho, a padlólap Kaindl. A házban természetesen lesz portaszolgálat, hiszen egyre gyakoribb, hogy hónapokra is leköltöznek Budapestről a tulajdonosok. Éppen ezért a szolgáltatásokra is figyeltek, így van teljesen felszerelt fitneszterem, wellness részleg (jakuzzival, finn, infra- és bioszaunával, de van egy kinti finn szauna is), valamint kültéri medence kerti bútorokkal és napozóágyakkal.

A borvidék innen kiindulva sofőrrel könnyen felfedezhető, nekünk most éppen a Tornai Pincészet furmintja a kedvencünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr5614076031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása