Hamarosan rendelhető a Pannon Tesla 16 millió forintért

180804narke3.jpg

Bizony itt a magyar elektromos jet ski, amelyért már luxusautót lehet venni, ellenben annál sokkal élvezetesebb szórakozást nyújt.

A szerdai sajtótájékoztató után az elmúlt napokban sok oldal lehozta a sajtóhírt/közleményt, de a legfontosabbak információ ezekből kimaradt. Ez pedig az ár volt. A Narke TheElectrojet alapára ugyanis 40 ezer euró + áfa, azaz ez itthon adóval 50 800 euró, mintegy 16,2 millió forintot jelent. Néhány nap múlva pedig már le is adhatóak az első megrendelések, amelyeket a jövő évi szezon kezdetére, azaz áprilisra, májusra szállítanak le. Néhány, mintegy 5-6 szerencsés azonban a cég szerint már idén is használhatja az elektromos jetet. Jövőre szeretnének mintegy 60-70 járművet legyártani, de először a hazai potenciált akarják felmérni, és a nemzetközi piaci bevezetés még hátra van, s, mint Rényi Barbara, a Narke marketing és kereskedelmi vezetője a Burzsuj blognak elmondta, a kapacitást a keresletnek megfelelően tudják bővíteni. A feltöltés otthon a garázsban megvan egy éjszaka alatt, de ha ipari áramot használunk, akkor 80 százalékra már 2 óra alatt felmegy a mutató, sőt, a teljes feltöltés sem tart 3-4 óránál tovább.

180804narke2.jpg

A Narke egy elektromos rája faj, amely az Indiai-, illetve a Csendes-óceánban cirkál.

A magyar a játékszer persze nem éppen olcsó, egy sima alap Kawasaki jet ski 3 millió forintról indul, de a 310 lóerős csúcsváltozat, amely közel 130 kilométer/óra sebességre is képes, ára már 6 millió forint. A fogyasztása mondjuk ennek nem semmi, percenként nyeli a liter benzint. A hazai darab ezzel szemben környezettudatos, nincs benzingőz és még csendes is. A legfőbb előnye viszont az, hogy használható, hiszen benzines társai számos hazai vízfelületről ki vannak tiltva. Ja, és ezzel mindenhol menők leszünk vele, mert bár a világon sok helyen terveznek ilyet, és prototípus is van néhány, de ha minden igaz, mi leszünk az elsők, akik sorozatgyártásba engednek egy elektromos jet skit.

S, akkor jöjjenek a hivatalos közlemény fontosabb részei. A Narke TheElectrojet sorozatgyártása tehát magyar mérnökök és fejlesztők munkájának eredménye. Az év elején még Pannon Teslának - őszintén, ez nagyon tetszik - titulált projekt alapötlete néhány évvel ezelőtt pattant ki Tóthfalussy György és Rádi Péter fejéből, ők álltak össze a Como elektromos jachtot megalkotó Juhász György és Réder Ákos párossal. A cégnél ma már több mint 40 ember dolgozik a Narke fejlesztésén és a sorozatgyártás előkészítésén a Balatonvilágoson felépített fejlesztő és gyártó központban.

180804narke1.jpg

A Narke egy saját fejlesztésű, vízhűtéses, háromfázisú aszinkronmotort és egy li-ion akkumulátor telepet rejt magában, amelyek átlagos használat mellett akár másfél órás üzemidőt és 55 km/órás végsebességet biztosít. Az e-jet valóban jól néz ki, de igen izgalmas a személyre szabható okos kijelző, amelyről leolvasható többek között az UV-sugárzás mértéke, a töltöttségi szint, a megtett távolság, a kikötő távolsága, de még a bejövő hívásokat és üzeneteket is jelzi. S, akár csak a többi jet ski ez is kisgéphajó vezetői engedéllyel használható.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr9514160683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása