Nem kell mindig Caviar
Ezüstből és aranyból készül, továbbá a Tesla Cybertruck inspirálta a legmenőbb iPhone tokot

caviar_01.jpgNem kell mindig kaviár! Csak akkor, ha egyszerre vagyunk szerelmesek az iPhone-ba, a Tesla Cybertruckba, és bírjuk a nemesfémet, minden mennyiségben. A Vertu, vagyis a luxus-Nokia kimúlásával nagy űr keletkezett az okostelefonok piacán. Hiába volt az említett telefonban kézzel belefaragott zengőkamra, hogy szebben csilingeljen, és hiába volt hozzá Concierge szolgáltatás, amely – figyelem, elképesztően merész gondolatkísérlet jön: akár még a Pál utcai fiúkra is képes lett volna jegyet szerezni a Vígszinházba –, a márka kimúlt. Mi pedig, villantós burzsujok, magunkra maradtunk.

Szerencsére a piaci űr mindig betömődik valahogyan. Ugye, létezik a Világ Legjobb Telefonja (az androidosok most a vérünkre szomjaznak), de valahogyan fel kell cicomázni, hogy már a zsebünkben látsszon, nem akármivel gurigázunk. Nos, erre találták ki a Caviart, ami nem más, mint tulajdonképpen egy elképesztően látványos és drága fémtok. A tömb maga ezüstből van megformázva (ez járvány esetén azért jó, mert az ezüstionok fertőtlenítenek is), a címer, a felirat és az oldalsó gombok némelyike pedig magas tisztaságú arany. A formáját – hogy, hogy nem – a coolság netovábbjától, az acéllemezekből hajtogatott Tesla Cybertrucktől kölcsönözte. A letisztult forma, a szögletes kialakítás és a hideg, fémes tapintás mind azt sugallja: ebben az iPhone 11 Próban (merthogy ezt rejti a case) aztán van anyag!

Az arany-ezüst Caviar ára 20 680 dollár. Ez a poszt írásának napján 6 682 535 forint és 20 fillér. Valószínűleg vásárláskor a fillért lefelé kerekítik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr2715670642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (29) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +