Elkerülhetetlennek látszik, hogy előbb, vagy utóbb valamennyi neves divatház elkészítse saját mobiltelefonját. Most éppen a Versace jelentette be tavasszal érkező készülékét, ami ismerve az olasz divatház munkásságát bizonyára tetszetős kiegészítő lesz. Persze a bemutató is stílusos lesz: a Versace mobil nem egy szórakoztatóelektronikai kiállításon debütál, hiszen nem elsősorban oda jár a célközönség, hanem a Paris Haute Couture divathéten egy zártkörű bemutató keretében.
Az olasz divatház amúgy az utóbbi időben más kiegészítők, így órák, ékszerek, napszemüvegek és lakberendezési holmik terén is nyomul - ha a tapasztalata nem is, a neve mindenképp megvan hozzá. Ez önmagában viszont kevés lenne egy telefon esetében, hiszen annak tervezése már nem olyan kis feladat, a Versace így a ModeLabs csoporttal fogja azt tervezni, gyártani és forgalmazni. Akinek esetleg nem lenne ismerős a név, annak eláruljuk, hogy a TAG Heuer-nek és a Christian Dior Couture-nek is ők tervezték a telefont. Ezt elnézve könnyen előfordulhat a modern svájci órákhoz hasonló helyzet, miszerint hiába hívják őket máshogy és hiába különbözik akár radikálisan is megjelenésük, mindegyikben ugyanaz a szerkezet dolgozik.
Árról természetesen nem esett szó, de ez mindegy is, a luxustelefonok iránt ugyanis világszerte hatalmas a kereslet. Pontos számokat persze mellőznek közölni, ám sokatmondó tény, hogy például a TAG Heuer Meridiist karácsony előtt számos világvárosban hiánycikk volt. A hazánkban bő egymillió forintért árult luxustelefonból egyébként nálunk is már több mint száz darabot eladtak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.