Luxushajózni márpedig muszáj

Okkal gondolhatnánk, hogy sanyarú sorsuk van mostanság a luxusjacht-gyártóknak, hiszen még ha maradt is pénze valakinek, nem biztos, hogy olyan látványos ingóságba szeretné azt fektetni, mint egy hatalmas hajó - attól is tartva, hogy ellenségei Búvár Kundot játszanának.

Úgy tűnik azonban, hogy az elsüllyesztéstől való félelem fel sem merül a gazdagokban, legalábbis ez rajzolódik ki a január 31-én zárult düsseldorfi hajókiállítás mérlegéből. Az olyan fontos márkák, mint a Princess, vagy a Beneteau vezetői ugyanis rendre legnagyobb modelljeik iránti jelentős keresetről számoltak be. A 100 láb, azaz bő 30 méter feletti jachtok iránti érdeklődés “nagyon jelentős mértékben” emelkedett, ennek láttán a Beneteau 15 százalékos forgalomnövekedést jósol magának az augusztussal végződő évre. A Princess nem mellesleg Düsseldorfban gyűjtötte be eddigi legnagyobb és legdrágább megrendelését; a 12 millió fontba, azaz 3,8 milliárd forintba kerülő hajó egy európai vásárló kikötőjébe kerül majd, számolt be a Bloomberg.

A luxushajók iránti kereslet fellendülése azonban nem csak néhány kiválasztott multimilliomosnak csempész némi boldogságot az életébe. A helyzetre való tekintettel ugyanis a Princess 80 fővel növelte angliai gyárának létszámát, így összesen már 1800-an munkálkodnak a luxushajózási igények kielégítésén.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr101724661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása