Mind az óra, mind pedig a mobiltelefon-ipar mérföldkőhöz érkezik az idei Baselworldön, legalábbis ha hinni lehet az előzetes kiszivárogtatásoknak. Ahogy azt már korábban megírtuk, a svájci óra- és ékszerkiállításon mutatják be ugyanis az első olyan telefont, amibe egy teljes értékű tourbillont építettek - vagy másképpen fogalmazva egy olyan tourbillont, ami köré teljes értékű telefont építettek.
Az első képek alapján ha messzemenő következtetést nem is vonhatunk le, azt mindenképp megállapíthatjuk, hogy a rendhagyó kettő az egyben koncepció meglehetősen furcsa végeredménnyel zárult. A szétnyitható CELSIUS X VI II formája sem nem letisztult, sem nem egységes, korábban pedig olyat sem láthattunk, hogy az órát a telefon előlapján kelljen felhúzni. A reprezentatív mindenest 547 alkatrészből szerelik össze, ennél sokkal több egyelőre nem szivárgott ki róla, így azt sem tudjuk, hogy maga a telefon mégis mit tud. Az árcédulát ellenben már meglesték: a pletykák szerint 200 ezer euró (53 millió forint) körüli összegért kínálja majd a négy évvel ezelőtt alakult francia cég. Csak nekünk van olyan érzésünk, hogy a megjelenést és az árat figyelembe véve kínai milliárdosokat, orosz oligarchákat és olyanokat látunk lelki szemeink előtt CELSIUS X VI II tulajdonosként, akikre derült égből rászakadt egy konténernyi készpénz?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.