4,2 milliárdot kérnek Budapest legdrágább ingatlanjáért

Habár Budapest ingatlanárak szempontjából jóval kedvezőbb, mint a nyugat-európai országok fővárosai (igaz, ennek meg is van az oka), azért nálunk is egyre kevésbé számít ritkaságnak az egymillió euró feletti vételár. Akad azonban olyan árcédula is, amely már nemzetközi összehasonlításban is figyelemreméltó: Magyarország vélhetően legdrágább, otthonnak talán még éppen használható ingatlanját egészen pontosan 16 millió euróért, vagy 4,243 milliárd forintért kínálják változatos ingatlanügynökségek.

Való igaz, nem mindennapi épületről van szó: a Duna közvetlen közelében fekszik, valódi műemlék, remek állapotnak örvend és nem, nem az Országház. Az 1800-as évek építészetét kedvelőknek azonban a Várkert Palota is igazán megdobogtatja a szívét, már csak azért is, mivel a szakértők Ybl Miklós életművének egyik ékköveként tartják számon. Ez már csak azért is érdekes, mivel az épület eredetileg a Királyi Palota vízellátási rendszerének gépházának készült. Bő 25 éves működést követően azonban 1905-ben már kávéházként építették újjá, majd ’13-tól zenepavilonként a főváros felsőbb rétegének szórakoztatását szolgálta. Legutóbb 1992-ben újították fel, utána pedig mai napig ismertebb nevén, Várkert Kaszinóként - mérsékelten átlátható tulajdonosi körrel - működött egészen 2007-ig. Mostanság leginkább rendezvényekre és esküvőkre adják bérbe az 1260 négyzetméteres palotát, melyet nem csak megvásárolni, de hosszabb távra bérelni is lehet. Ennek díja havi 50 ezer euró, vagy 12,2 millió forint, ami szintén nem aprópénz egy ingatlanért.

Nem tudni pontosan, mióta árulják a Várkert Palotát, de az Urbanista blog bejegyzéséből kiindulva legalább decembertől és úgy tűnik, eddig nemigen tapossák érte egymást a vevők. Mindenesetre érdekes lehet eljátszani a gondolattal: mit lehetne kezdeni a Várkert Palotával?

A tippet köszönjük Zsoltinak!

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr641891467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása