Andy Warhol szerint a tömegmédia korában bárki szerezhet hírnevet 15 percre, csupán egy megdöbbentő produkció kell hozzá. Megdöbbentő produkcióknak ő sem volt híján, az biztos, ez volt a védjegye. Provokatívan, állandóan a közönség képébe dörgölte homoszexualitását, egy jó darabig kommunában élt, és félt a feketéktől, mint a tűztől. Mikor először találkozott a fekete Jean Michel Basquiattal, a 20. század egyik legnagyobb graffitifestőjével, egyszerűen elfutott előle ijedtségében. Furcsa szokásai ellenére képtelen volt olyat művelni, amiért ne istenítették volna, a fejlett világra nagyon hirtelen rászakadt fogyasztói társadalom és tömegkommunikáció érthetőbbé és feldolgozhatóvá vált művészete által. Nélküle egyszerűen nem létezne popkultúra, nimbuszát pedig tovább növelte azzal, hogy nagyon ritkán szólalt meg, de akkor általában valami nagyon ütőset mondott. Hatása természetesen sokkal messzebb nyúlik néhány percnél, ennél ő sokkal tartósabb hatású művésszé vagy már szinte önálló branddé vált. Különben mi lenne arra a magyarázat, hogy a halála előtt 1 évvel, 1986-ban festett önarcképéért egy licitáló 32,6 millió dollárt (7,172 milliárd Ft) fizessen a Sotheby's árverésén?

Márpedig így történt, pedig korábban nem tartották többre a képet 15 millió dollárnál. Az eladó is megér pár szót, az excentrikus divattervező, rendező, hivatásos provokatőr Tom Ford (leginkább ultraszexi-ultraközönséges plakátjairól ismerheti az átlagember, az egyik plakátja lent látható) számára szinte biztosan meghatározó személyiség volt Warhol. Hogy miért adta el, azt nem kötötte az orrunkra, és a Sotheby's természetesen azt is titkolja, hogy ki volt a burzsuj telefonos licitáló.