Nem tévedés: Afrikában a legdrágább élni

Hogy Londonban, Párizsban, vagy New Yorkban a legdrágább az élet? Hát nem éppen, legalábbis a Mercier Cost of Living felmérése alapján a fenti metropoliszok az első tízbe sem férnek be. Hogy melyik város lett az első? Luanda. Hogy mi?

Nem tévedés, a Mercier kutatói bő kétszáz paraméter figyelembevételével hozták ki győztesnek az angolai fővárost. A rangsorolásnál figyelembe vett változók között olyanok voltak, mint az ingatlanárak, a közlekedés, az étkezés, a ruházkodás, vagy a szórakozás, vagyis valóban összetett mutatóról beszélhetünk. A lista első tíz helyéből hármat foglalnak el afrikai városok, megdöntve ezzel azt a sztereotípiát, miszerint a kontinensen tíz elefántot és három tigrist adnak egy ötdolláros gagyi Rolexért. Fontos megjegyezni, hogy a felmérés alapvetően a munkáltatóknak szolgál irányjelzéssel arról, mennyibe kerül egy-egy munkavállalójukat külföldre küldeni, vagyis nem a helyi lakosság életmódját reprezentálja. Az afrikai országok előretörését elsősorban azzal indokolják, hogy mai napig viszonylag korlátozott a nyugati üzletembereknek is megfelelő lakások és boltok száma, az egyre növekvő kereslet alapján pedig a tőzsdei szabályok látszanak érvényesülni.

A második helyezett a hagyományosan drágának számító Tokió, a harmadik pedig a csádi Ndjamena lett. Az első tízben szerepel még Moszkva, Genf, Oszaka, Libreville (Gabon, Közép-Afrika), Hong Kong, Zürich és Koppenhága. És hogy hányadik lett Budapest? A 94., ami a 214 városra kiterjedő kutatásban a derekas középmezőnyt jelenti. (Varsó például a 96. lett.) Európa legdrágább városai között találjuk Oslót (11.), Milánót (15.), illetve holtversenyben Londont és Párizst (17.), a legolcsóbb pedig az albániai Tirana, amely kereken a kétszázadik helyet foglalja el.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr362123054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása