Már megint ezek a burzsujok. A nemzetközi sajtót olvasgatva feltűnhet néhány nyugtalanító gazdasági-társadalmi tendencia, és természetesen újfent ők állnak az események fókuszában. Képzeljétek, a dollármilliomos amerikaiaknak újabban rosszkedvük van és borzasztó pesszimisták a gazdasági kilátásokat illetően. Az átlag amerikai pedig legszívesebben elküldené őket melegebb éghajlatra (nem, nem egy karibi magánszigetre), mert fogalma sincs, mi baja is lehet mostanság egy dollármilliomosnak. Számuk ugyanis tavaly 16 százalékkal emelkedett, a milliárdosok összvagyona pedig 50 százalékkal gyarapodott – ezek bizony nagyon húzós adatok. A Spectrem csoport milliomosokat szondázó Befektetői bizalom indexe szerint viszont olyannyira borúlátókká váltak augusztusban a beruházási lehetőségeket illetően, amire már 2009 júniusa óta nem volt példa. Ezzel csak az a baj, hogy éppen ez a réteg a legérzékenyebb a legapróbb jelekre és változásokra, így a bizalomindex mélybe süllyedése nyugtalanító. De tényleg: mi a bajuk tulajdonképpen, ha többségük gazdagabb, mint valaha?

Hát persze, hogy Obama, pontosabban az, hogy növelni fogja a felső jövedelmi réteg adóját. Elsőre ez igazságosnak tűnik, mégis komoly problémákat vet fel. Az amerikaiak legvagyonosabb 5 százaléka ugyanis annyit fogyaszt, mint az alsó 80 százalék, költekezésük mértéke ezért óriási mértékben hat az amerikai GDP-re. (Ne felejtsük el, hogy az amerikai GDP mintegy 2/3-át a fogyasztás adja.) Ehhez járul még egy friss kutatási eredmény, - amivel, ha jól emlékszem a Wall Street Journalben találkoztam -, miszerint az elmúlt hónapokban a vagyonosak többet költöttek, mint amennyit kerestek. Ez a modell még viszonylag rövid ideig is fenntarthatatlan, a költekezést tehát szükségszerűen lanyhuló vásárlási kedv követi, ezt pedig még jobban visszavetheti majd a gazdagokat sújtó adóemelés miatti morgolódás. A vagyonos réteg pesszimizmusa ráadásul erőteljesen hat a tőzsdeindexekre is.

Mark Zandi, a Moody’s egyik vezető elemzője nem véletlenül javasolja a politikusoknak, hogy az adóemelést halasszák későbbre, és csak 2012-ben léptessék életbe. Az amerikai gazdaság egész egyszerűen még nem elég erős, és sajnos nagyon erősen hozzá van kötve a milliomosokhoz (illetve azok fogyasztásához), nem érdemes tehát bántani őket, mert annak az egész ország látja kárát. A 22-es csapdája: a gazdagok keményebb megadóztatása sok közgazdász szerint lassuló gazdasághoz és végső soron kevesebb munkahelyhez vezet.

Magasabb adóknál ráadásul pláne egyre népszerűbb lehet a milliárdosok Giving Pledge mozgalma, amiben a burzsujok vállalják, hogy vagyonuk legalább felét eljótékonykodják. Az adózás helyett adakozó milliárdosok a kritikák szerint ezzel csak tovább növelik a társadalmi szakadékot, hiszen főleg oktatásra, kórházakra és művészeti intézményekre költenek, ritkán támogatnak helyi szervezeteket, társadalmi szolgáltató csoportokat, vagy olyan nonprofit szervezeteket, amelyek a szegényekre és a kisebbségekre fókuszálnak. Így a kritikusok szerint az adományok inkább csak a nagy és a kis nonprofit szervezetek közti különbségeket mélyítik majd, miközben az elit ezzel a támogatási szisztémával a különbségek mérséklése helyett saját magát teremti csak újra.

Más kritikusok szerint ez újabb bizonyíték a marxista politikus-filozófus Antonio Gramsci gondolatait a nemzetközi rendre alkalmazó társadalomtudósok viszonylag új keletű elméletére is. Eszerint a jövőben nem államok gyakorolják majd a hegemóniát, hanem egy nemzetek felett álló kapitalista elit. Az, hogy a privát szektor állami feladatokat pótolva növeli befolyását, a kritikusok szemében csak olaj a tűzre. Mi lesz ebből? Mert a multimilliomosoknak-milliárdosoknak látszólag egyre kisebb szükségük van az államra, miközben fordítva éppen ellenkező a helyzet: az amerikai gazdaságnak a milliárdosok nélkül annyi. Persze a dolog jól is elsülhet, az adományok nagy része nyilván sokat segít majd a hátrányos rétegeken is, a gazdaság pedig nem biztos, hogy olyan rosszul reagál majd a felső réteget érő adóemelésre, mint ahogy arra sokan számítanak. Kíváncsi leszek mit hoz a jövő, de azért nem vagyok túl optimista...