Méregdrága ökodizájn: 3 milliós asztal néhány faágból

„Kapcsolatot akartam a fákkal” – válaszolta John Begin bútortervező a The New York Timesnak arra a kérdésre, hogy mégis hogy jött az ötlet, hogy lefűrészelt nyírfaágakból csináljon méregdrága dohányzóasztalt. Nagyon nehezen tudom eldönteni, hogy a látványos asztal csak az ökodesign trendet meglovagolni akaró méregdrága kacat vagy egy szép, természetes tárgy, ami minden szoba dísze lehetne. Nem esztétikai kifogásaim vannak a termékkel, hanem az ára és az, hogy kötve hiszem, hogy tartós lesz.

Ez utóbbit maga a tervező is szükségesnek ítélte megmagyarázni: az asztalnak csak a teteje üveg, a lábai gyanta alapú műanyagból vannak, ami ha jól értelmezem az állítását, akkor megköt minden nedvességet, ami a fából jön. Begin szerint ezzel a technikával terméke „élethosszig tart”. Ha így van, az szuper, mert az egészben éppen az a leglátványosabb, hogy nagyon törékenynek tűnik, az ágak mintha csak lebegnének a térben. A cuccok ára viszont több mint húzós: 11, 12 illetve 15 ezer dollárba kerülnek az asztalok, azaz 2,4, 2,7 illetve 3,4 millió forintot kell értük kicsengetni. De hát a nappaliban lebegő nyírfaágak, amikre pakolni is lehet, csak megérnek ennyit egy burzsujnak, nem? Itt rendelhettek, ha nem tudtok neki ellenállni (amúgy érdemes csekkolni a portfolióját, azért nincs rossz ízlése a fickónak). Ja, és a vevő igényeinek megfelelően az asztalok akár személyre is szabhatók. Azt hiszem, egy majomkenyérfásat elfogadnék.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr742266648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása