Egy nap, amikor minden milliárdos partizik

Világraszóló mulatságra készülnek a burzsujok - szó szerint. 2011. szeptember 15-én ugyanis számos ország összesen 80 ezer milliárdosa mulatozna együtt a Föld változatos pontjain, mindezt persze azért, hogy a gyerekeknek jobb legyen. A The Global Party néven szerveződő esemény bevétele ugyanis egy ARK (Absolute Return for Kids) nevű alapítvány számláját gyarapítaná, a tapasztalatok szerint pedig a milliárdosok többsége szívesebben adakozik pezsgőtől már kissé kábultan, a sajátjai között, mint egy menekülttábort látogatva. Utóbbiból inkább mihamarabb le akar lépni, mivel ott lenni egyrészt nyomasztó, másrészt ki tudja, mikor szed össze valamilyen egzotikus betegséget.

A The Global Partyn azonban semmi ilyesmitől nem kell tartania, mivel annak helyszínéül ötcsillagos szállodák, hatalmas jachtok és magánklubok szolgálnak. Amennyiben sikerül összehozni a 80 ezer milliárdost, úgy a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül az akció. Számunkra viszont az a legérdekesebb, hogy a partiállomások térképén Budapestet is jelölik, vagyis itt is összegyűlnek a milliárdosok, hogy mulassanak és jótékonykodjanak. A világ 80 pontján tartandó parti szigorúan meghívásos alapú, a kívánatos személyeknek egy Key-2 Luxury ezüst kulcsot küldenek. Utóbbi pénzért elvileg nem megvásárolható és számos remek privilégium jár vele. Egy asztalfoglalás ugyanakkor 100 ezer fontba, vagyis úgy 31,5 millió forintba kerül az ominózus estére. Már csak arra lennénk kíváncsiak, nálunk vajon kik kaptak meghívást?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr252402310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása