Ferrarit vegyenek! Végkiárusítás Brunei szultánjánál

Hassanal Bolkiah, azaz Brunei szultánja szebb napokat is látott már, például mikor évekig ő volt a világ leggazdagabb embere. Persze még most sem gatyásodott le, de azért kicsit visszafogta magát a korábbi évekhez képest. A 43 év alatt, mióta hatalmon van összesen több mint 7000 szuperautót vett magának mintegy 5 milliárd dollárért (kb. 1 billió Ft), amiket főként a légierő használaton kívüli hangárjaiban tárolt. Egészen az utóbbi évekig meg sem fordult a fejében, hogy valamelyik kedvencétől megváljon, de most felbukkant egy néhány tucat tételből álló eladó sportkocsi-csomag Új-Zálandon, és ezek az autók bizony az övéi voltak.

A 34 autóból álló gyűjtemény hiába töredéke a szultán autóparkjának, önmagában is döbbenetes gyűjtemény. A kollekció 3 Lamborghiniből, 2 kikönnyített Porsche 911 Turbóból, egy Jaguar XJ220-asból, és nem kevesebb, mint 25 Ferrariból áll, köztük F40-essel, F50-essel, Enzóval, és egy egyedi építésű 512 TR Spiderrel. A két legizgalmasabb darab azonban egy ItalDesign BMW Nazca tanulmányautó és egy Cizeta Moroder V16. Ez utóbbi a '90-es évek egyik legizgalmasabb olasz szupersportkocsija volt, 16 hengeres motorja igazi kuriózum, akkoriban pedig még döbbenetesebb volt a 328 km/h-s végsebessége. Összesen nyolc darab létezik belőle, és egészen szokatlan módon 649 ezer dollárért (849 ezerért a kabriót) ma is megépítik bármilyen fanatikus gyűjtőnek, ha erre vágyik. Talán kevesen tudják, de a '90-es években évekig porosodott egy piros Cizeta Moroder valamelyik magyar vámraktárban, és nagyon sokáig nem tudták elárverezni. A csomag egyben egy kisebb magyar költségvetési lyuknyi, csak az ItalDesign BMW és a Ferrari 512 Spider 196-196 millió forint, de a Cizetát is 102 millióért árulják. Itt lehet szemezgetni, egy élmény!

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr372454576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása